A bátaszéki Alisca Bau, a tamási Tam-Bau és a szekszárdi SZ+C Stúdió megrendelései is jelentős növekedést vetítenek előre.
A tavalyi mérsékeltebb növekedés után jelentős, 40-100 százalékos árbevétel-növekedésre számít több Tolna megyei építőipari vállalkozás az idén – derült ki az MTI összeállításából.
A bátaszéki Alisca Bau Zrt. a 2016-os 1,9 milliárd forint után 2017-ben kétmilliárd forint nettó árbevételt ért el. Korcsmár István vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a korábbi, 112 millió forintos veszteséggel szemben a tavalyi év után már pozitív, 30-40 millió forintos adózott eredményt könyvelnek el. Az ipari épületeket és mélyépítést végző cég legnagyobb munkája az elmúlt évben a szabadegyházai szeszipari vállalat számára épített vízvezeték volt.
Az idén Bátán, Bátaszéken, Bonyhádon és Pincehelyen építenek szennyvízvezetéket és tisztító telepet. A 80 embert foglalkoztató vállalatnak az idei megrendelései alapján akár 4-5 milliárd forintra is nőhet az árbevétele.
A tamási székhelyű Tam-Bau Kft. 2016-ban 1,04 milliárd, 2017-ben 1,3 milliárd forint árbevételt ért el. „A társaság tavalyi adózott eredménye lényegesen meghaladja a 2016-os 10 millió forintot” - közölte Kólya József ügyvezető igazgató.
A tavaly egyebek között a marótvölgyi öblözet vízrendezési munkáiban - ami a Szabadics Zrt generálkivitelezésében indult tavaly nyáron - és az M4-es autópálya építésében is résztvevő cég az idén 1,8 milliárd forintos árbevételre számít. Főleg az M3-as autópálya egyik csomópontjánál, a Tisza töltésrekonstrukciójában elnyert kivitelezésnek köszönhetően. „A 95 embert foglalkoztató kft.-nek a Terület- és településfejlesztési operatív program projektjeinek megvalósításából 700-800 millió forint árbevétele származhat” - tette hozzá az igazgató.
Az építőanyag-forgalmazással és épületenergetikai projektekkel foglalkozó, szekszárdi SZ+C Stúdió Kft. tavalyi nettó árbevétele várhatóan meghaladja a kétmilliárd forintot, amely lényegesen magasabb az előző évi 1,36 milliárdos bevételnél. Czank Géza ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, az adózott eredmény ugyanakkor csökken a 2016-os 69 millió forinthoz képest, amit a bérköltségek növekedése és az építőanyagok áremelkedése okoz.
A 65 dolgozót foglalkoztató társaság vezetője szerint az idén jelentős megrendelésre számíthatnak, a cég éves szerződés-állománya alapján 2018-ban az árbevétel akár 50 százalékkal is nőhet.
A legjelentősebb Tolna megyei cégek 2016-os teljesítményéről ebben a cikkünkben számoltunk be.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.