A fejlesztés következő szakaszában mintegy 650 négyzetméteresre bővítik a bemutatóteret, ami új termékkör számára is lehetőséget biztosít.
A Merkbau Kft. szegedi telephelye első ütemének fejlesztése márciusban fejeződött be mintegy 320 millió forintos önerős beruházás keretében. Ennek eredményeképpen két 600 négyzetméteres csarnokkal bővült az építőanyag-kereskedés, és 6000 négyzetméteren térkövezés is megvalósult vízelvezetéssel együtt – számolt be a Magyar Építőknek Márton Norbert, a vállalat kereskedelmi igazgatója.
A két új csarnok magaspolcos tárolórendszerrel készült el, melynek kivitelezése 2018. július 5-án kezdődött meg és március közepén adták át a kereskedelem számára.
A Merkbau szegedi fejlesztései egy második ütemmel folytatódnak, melynek munkálatai még az idén megkezdődnek. Ennek keretében az építőanyag-kereskedés jelenleg 150 négyzetméteres eladó- és bemutatótere mintegy 650 négyzetméteresre bővül majd. A projekt a bemutatótér bővítéséből és a tárolórészek átépítéséből áll majd és mintegy 300 millió forintos beruházásként fog megvalósulni.
Ez a fejlesztés az árukínálat kényelmes és átlátható bemutatását szolgálja majd, valamint lehetőséget teremt új termékkör – a csempeszaniter – elhelyezésére is. Márton Norbert elmondta, hogy a belsőépítészek és lakberendezők jelzései alapján nagy szükség van egy ilyenfajta eladótérre, amely hiánypótló a városban.
Márton Norbert kifejtette, hogy a 2018-as év a kereskedelmük számára igazi sikerév volt, forgalmuk meghaladta a 8 milliárd forintot és erősen javuló eredményekről számolnak be. A kereskedelmi igazgatótól azt is megtudtuk, hogy a Merkbau szegedi áruházának forgalma a nyitás óta megötszöröződött, ezért nyílt igény a telephely fejlesztésére.
A Merkbau a társadalmi felelősségvállalás részeként kiemelt figyelmet fordít a megújuló energiákra – az új létesítményekre mindenhol napelemet helyeznek fel, a hosszútávú fenntarthatóság jegyében pedig a 10 éves targoncákat hamarosan elektromosra cserélik.
















Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.