A Győr-Gönyű-kikötő megépítésében az A-Híd, a Swietelsky, illetve a Mészáros és Mészáros működtek együtt.
Építőipari Nívódíjat kapott komplex infrastruktúra létesítmény kategóriában a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő, az elismerésnek egy eseménnyel és egy tábla ünnepélyes felhelyezésével állítottak emléket. Ahogy azt már korábban megírtuk, a kikötő a nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális központja.
Az A-Híd Zrt. vezette konzorcium által kivitelezett kikötő belföldi és nemzetközi áruforgalmat bonyolít le: vízen, vasúton és közúton is megközelíthető. A konzorcium további tagjai a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. voltak, utóbbi cég a projekt vasútépítési részét végezte.
„A munkánknak és a kollégáknak köszönhető ez a díj” – mondta Orosz Károly a Híd-csoporthoz tartozó Hídépítő Zrt. ügyvezetője. „Kiemelt jelentősége van, ha az eredményeinket egy erre avatott szakmai bizottság elismeri” – tette hozzá.
Elhangzott még, hogy a tervezőket is komoly kihívás elé állították: a kikötő lefele eső 600 méterét teljesen át kellett alakítani, illetve kijjebb kellett húzni a partfalat 6-8 méterrel.
Három cég, a Győr-Gönyű Kikötő Zrt., valamint az acélelemekkel dolgozó Thyssenkrupp és a Wuppermann Hungary Kft. használja a kikötőt és további cégek betelepülését várják a területre. A Magyar Vagyonkezelő Zrt.-vel már folynak tárgyalások a területek hasznosítására. A Győr-Gönyű Kikötő Zrt. és a Thyssenkrupp tavaly megközelítőleg 350 ezer tonna forgalmat bonyolított le, az újonnan érkező Wuppermann pedig a tervek szerint évente 500 ezer tonna bejövő és ugyanennyi kimenő forgalmat bonyolít le a kikötőben, elsősorban vízen és vasúton.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.