A gőzös kiemelésére több szakértő is tett már javaslatot, de senki sem tudta garantálni, hogy a hajót épségben kiemeli.
Elkezdte a hét éve elsüllyedt magyar gőzhajó, a Szőke Tisza megmentését a Hajózásért Alapítvány megbízásából a KÉSZ Csoportba tartozó MA-HARD Vízépítő Kft. A magyar hajózás egykori éke a 2000-es évek elején került a Szeged melletti tápéi öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt. A gőzös mentőakcióját október elején kezdte meg a KÉSZ Csoport.
A hajó kiemelésére több szakértő is tett már javaslatot az elmúlt években, de senki sem tudta garantálni, hogy a gőzöst épségben kiemeli. Idén a rendkívül alacsony vízállás lehetővé tette ezt, így a roncsot felhozták a vízfelszínre, és a parthoz vontatták.
A kiemelést még tél előtt elvégzik, azután kezdik meg a kárfelmérést. A mentésben résztvevők közös célja, hogy a hajót a lehetőségekhez képest egyben emeljék ki, és ne legyen szükség a hajótest szétvágására.
A legnagyobb magyar folyami gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amit kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember. Az alapítvány bízta meg a MA-HARD Vízépítő Kft.-t, hogy amint megfelelőnek találja a körülményeket, tegyen meg minden szükséges intézkedést a gőzös kiemelésére.
„A Szőke Tisza víz feletti részét még az Alapítvány tulajdonába kerülése előtt szinte teljesen szétdarabolták, ellopták. Az viszont, hogy a gőzös ennyi viszontagság után még mindig úszik, már most bizonyítja, hogy kivételes alkotásról van szó, megérdemli, hogy mindent megtegyünk azért, hogy megmentsük” – mondta el Heizler Tamás, a MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője, a Hajózásért Alapítvány egyik kurátora.
Az ügyvezető azt is hozzátette, hogy az elmúlt években nagyon sokan készítettek terveket a hajó kiemelésére, azonban a legtöbben arra jutottak, hogy egészben technikailag szinte lehetetlen kivenni a vízből a Szőke Tiszát. Ennek ellenére jelenleg a gőzös egyben úszik a Tisza vizén, a mentésben közreműködő szakemberek folyamatosan felügyelik, amíg a partra vontatáshoz szükséges engedélyek meg nem érkeznek.
A Mapei Kft. értékelése szerint a legfrissebb statisztikai adatok már egyértelmű fordulópontra utalnak a hazai lakáspiacon. Míg az átadott lakások száma még a korábbi, visszafogottabb beruházási időszak döntéseit tükrözi, addig az építési engedélyek számának ugrásszerű növekedése egy új ciklus kezdetét vetíti előre.
Július végi beadási határidővel tervpályázatot írt ki az Építési és Közlekedési Minisztérium a hévízi gyógyfürdő és kórház komplex fejlesztésére. A feladat három nagyobb ütemben: a tófürdő épületeinek részleges lebontása, felújítása, új épületek tervezése, a Szent András kórházhoz kapcsolódó építmények és funkcionális egységek rendezése, és turisztikai attrakciók megtervezése.