2024.04.19, Péntek
A nagy ugrás után idén jöhet a hatékonyságnövelés az építőiparban
illusztráció - Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

A nagy ugrás után idén jöhet a hatékonyságnövelés az építőiparban

mti

2020.01.03. 10:44 - Hegedűs Gergely

A tavalyi évet 25-27 százalékos növekedéssel zárta az ágazat, míg idén 5-6 százalékkal bővülhet az ÉVOSZ elnöke szerint.

Hirdetés

A novemberi és a decemberi adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, azonban az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) úgy látja, hogy tavaly 25-27 százalékkal nőtt az építőipar az előző évhez képest - mondta az ÉVOSZ elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorblokkjában pénteken reggel.    


A nagy létszámbővülés idén már megállhat

Koji László hozzátette, hogy minden alágazat bővült, ezzel 4 ezer milliárd forint felé került az építőipar teljesítménye és a GDP (bruttó hazai termék) növekedéséhez körülbelül 1,1 százalékkal járul hozzá.     

Kitért arra is, hogy idén már nem lesz olyan mértékű növekedési kényszerben az építőipar, mint az elmúlt három évben volt, így némiképp enyhülhet az ágazat munkaerőhiánya.

A mostani rendelésállomány és egyéb tényezők alapján arra számítanak, hogy idén 5-6 százalékkal tovább bővül majd az építőipar, ehhez pótlólagosan újabb nagy létszámra nincs szükség. Az év alapvetően arról szól majd a jelenlegi mintegy 340 ezer foglalkoztatottal, hogyan tud hatékonyabb lenni.


Az év második felében indulhatnak be a kistelepülések építkezései

Koji László kiemelte, hogy a lakásépítések és -felújítások élénkülését remélik attól az intézkedéstől, amely szerint 2020-tól a kistelepülésen építkezők adóvisszatérítést kaphatnak 5 millió forintig. Úgy véli, hogy ez az év második felétől ad majd igazán megrendelést elsősorban a kis- és közepes cégeknek vidéken, a rendelet eljárási szabályait januárban pontosítják.   

Az elnök szerint a konstrukció sokat segít majd, ám kérdés az, hogyan tudja kompenzálni azt, hogy január elsejétől az újonnan induló lakásoknál már 27 százalékos forgalmi adóval kell dolgozniuk és számlázniuk. Jelenleg 20-25 ezerre becsülik azoknak az épülő új lakóingatlanoknak a számát, amelyet még az 5 százalékos, kedvezményes áfával kezdtek el és azzal is fejezhetnek be.   

Iparági hírekiparági elemzésÉVOSZépítőipar

Hírlevél

Hirdetés