Bemutatta a Duna Aszfalt a Kalocsa és Paks között épülő új átkelő építésénél használt digitális vizualizációs- és mérőeszközöket.
Saját szemükkel láthatták a Duna Group tehetséggondozó program résztvevői, ahogy megelevenedik előttük a Kalocsát Pakssal összekötő új Duna-híd. Igen, erre is képes a BIM. A Duna Aszfalt Zrt. ezeket az építőipari innovációkat is alkalmazza az átkelő kivitelezése során. Az itt használt eszközök egy részét mutatták be nemrég a tehetséggondozói program hallgatóinak – tudtuk meg Szabó Beatrixtől, a vállalat BIM-divíziójának vezetőjétől.
Az egész napos program egy előadássorozattal kezdődött, amelyben két, az új Duna-híd építéséhez delegált hallgató osztotta meg tapasztalatait társaival. Majd Tóth Tamás, a vállalat hídépítési műszaki igazgatója, egyben a beruházás projektvezetője és Wunderlich István, a projekt hídépítési projektvezető-helyettese ismertették részletesebben az építkezést, a hídépítésre vonatkozó tudnivalókat.
Az előadássorozat korábbi eseményein már szó esett általánosságban a BIM-ről (Building Information Modeling). A digitális épületinformációs modellt előszeretettel alkalmazzák ebben a projektben is. A hallgatók megismerhették azt a két eszközt, ami rendkívül nagy segítséget nyújt és új távlatot nyit a tervezés-kivitelezésben.
Ezek egyike a, a CHC Apache3 drónhajó. Ez tulajdonképpen egy ultrahangos mélységmérővel felszerelt műszer, amely a vízen haladva mélység- és pozícióadatokat küld a mederfenékről vagy a víz alatti tereptárgyakról.
A fiatal tehetségek felvilágosítást kaptak a méréshez szükséges tudnivalókról és az adatállományok felhasználási lehetőségeiről is, melyet Lennert József, a Duna Aszfalt BIM-divíziójának 3D felmérési főmérnöke ismertetett.
Vonalas létesítmények építése esetén a BIM technológia első mozzanata valamilyen 3D felmérési technika alkalmazása, ide tartozik a drónhajós mérés is. Az új Kalocsa-Paks Duna-híd esetében a fent említetteken kívül további innovatív felmérési eljárásokat is alkalmaztak. Ezek eredményeit Gáti Bence, 3D felmérő mutatta be.
A másik innovatív eszköz, amivel megismerkedhettek a tehetséggondozó hallgatói Trimble Sitevision kiterjesztett valóság rendszer, amely segítségével
a híd előre elkészített 3D modellje a valós környezetben kivetítve jelenik meg. A valóságnak megfelelő modellek gyorsan, hatékonyan nyújtanak információkat a szakemberek számára. Segítségével a felhasználók megérthetik az új szerkezeteket, és egyszerűen előhívhatják az elemekhez kapcsolt adatokat.
(A kibővített valóság rendszer a Trimble Catalyst GNSS vevőkészüléket használja a Google ARCore technológiával kombinálva, hogy a létesítmény nagy pontosságú, virtuális 3D modellje valós terepen valós helyen és helyes pozícióban jelenjen meg.)
A BIM-program második felében a valóságban is megfigyelhették, hogyan zajlik a medermérés, majd a munkaterületet Bodnár László, a projekt másik hídépítési projektvezető-helyettese mutatta be a fiatal kollégáknak.
A nap végén Feketené Fazakas Adrienne, stratégiai koordinációs igazgató, Bécsi Gergely vállalkozási igazgató és Tóth Tamás mentorok egy zárókonzultációt tartottak a hallgatóknak, hogy a tehetséggondozó program vége felé közeledve visszajelzést kapjanak egymástól, a tapasztalataikról, sikereikről, esetleges nehézségeikről.
De meg kell említeni a finom ebédet is – hívta fel a figyelmet Szabó Beatrix - hiszen a hídprojektben részt vevő kollégák egy hatalmas kondér kalocsai paprikáskrumplival vendégelték meg a hallgatókat.
A BIM-stratégiáján 2019 óta dolgozó Duna Aszfalt korábban a többi alkalmazott eszközét is bemutatta, amelyről mi is részletesen beszámoltunk.
„A BIM-napunk is alátámasztja, hogy a Duna Group Tehetséggondozásnál a hallgatók valós körülmények között, a legkorszerűbb eszközöket használva fejlődhetnek a programban”
– mondta el lapunknak Kincses Péter, a program alapítója.
„Továbbá amellett sem mehetünk el, hogy milyen mértékű erőforrásokra van szükség a projekthez. Elmondható, hogy ma a Duna Group az egyik olyan szereplő, amely a legtöbb energiát teszi az építőmérnök utánképzésbe.”
Látogatható az építkezés |
---|
A Duna Aszfalt egyébként arra is lehetőséget biztosít, hogy akit érdekel, belepillanthasson a Kalocsa-Paks új Duna-híd kivitelezésébe. Ehhez egy látogatóközpont is kapcsolódik, amelynek célja, hogy növelje a projekt elfogadottságát és információkat adjon az érdeklődőknek az építkezésről. A vállalat honlapján most új látogatóidőpontok jelentek meg novemberre a lakosság számára. Az 512. sz. út Kalocsa-Paks között épülő Új Duna-híd látogatóközpontja az alábbi időpontokban fogadja az érdeklődőket: 2021.11.26. (péntek) 13:00. A jelentkezési határidő: 2021.11.22. (hétfő) 12:00. Bővebb információk erről a https://www.dunaaszfalt.hu/ oldalán találhatók. |
Uniós viszonylatban Magyarország a geotermikus energiahasznosítás terén az első öt ország között helyezkedik el. E pozícióját tovább erősítheti a termelési technológiák és a földkéregre vonatkozó adatbázis fejlesztése révén. Utóbbiban kulcsszereppel bír a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is.
Egy 2,5 köbméteres kényszer-keverővel, továbbá négy, egyenként 100 tonnás cementsilóval bővült a gyártási kapacitás.