2024.04.19, Péntek
12 építésziroda versenyzik a Nyugati és környezete felújításának tervpályázatán, köztük nemzetközi sztárépítészek cégei
Borítókép: Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu, Fotók: facebook.com/furjesbalazsbp

12 építésziroda versenyzik a Nyugati és környezete felújításának tervpályázatán, köztük nemzetközi sztárépítészek cégei

facebook.com/furjesbalazsbp

2021.11.25. 12:26 - Füzi Nikolett

A beérkezett 36 jelentkező közül választották ki azt a 12 irodát, akik benyújthatják részletes pályázatuk a Nyugati pályaudvar melletti városrész fejlesztéseinek megvalósulásához.

Hirdetés

Lapunk nemrégiben adott hírt arról, hogy egy kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdetnek a Nyugati pályaudvar és környezetének teljes megújítására. A szakmai kihívásra világhírnévnek örvendő építészek is benyújtották pályázatukat, ezúttal pedig a szakmai előszűrés alapján kiválasztották a 36 jelentkező közül azt a 12 irodát, akik benyújthatják részletes pályázatuk a fejlesztések megvalósulásához.

A projekt összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése is elindul. Ennek kapcsán Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán elmondta,

újabb mérföldkőhöz ért a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására kiírt, nyílt nemzetközi tervpályázat: kialakult a végleges mezőny.

 


Minden verseny rangját a mezőny adja

Az államtitkár Facebook bejegyzésében kifejtette: a világhírnévnek örvendő építészek csak a legkomolyabb versenyeken indulnak el, a Nyugati-tervpályázat pedig ilyen verseny lett: Budapesten most igazi világsztárok terveznek.

Szándékunk szerint a következő években a Nyugati pályaudvar és a környezete teljesen megújul.

A föld alatt vasúti mélyállomás épül, ami a felszínen megmaradó vágányokkal együtt sokkal több utast és vonatot tud majd fogadni, gyorsabban és kényelmesebben – így megkönnyíti a mindennapi életet.

 


Új városrész születik

Fürjes Balázs kifejtette továbbá: új közösségi tér lesz a műemléki Eiffel-csarnok és a Nyugati tér is átalakul: bezöldül és megszűnik a szocialista tájseb, a térbe belerondító autópálya, a Nyugati-felüljáró. A belváros szívében – a vágányok és az állomás föld alá helyezése miatt – 23,5 hektár, vagyis közel két Városmajornyi terület szabadul fel használatra, amelynek a helyén egy új városrész születik:

középületekkel, minőségi közterületekkel, vadonatúj közparkkal, zöldfolyosóval a Nagykörúttól egészen a Városligetig.

Hozzátette, a fejlesztéseket már korábban, októberben jelentették be Vitézy Dáviddal, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával és Homolya Róberttel, a MÁV elnök-vezérigazgatójával, amikor kezdetét vette ez a kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatuk.

A pályázatot elbíráló zsűri elnöke Fürjes Balázs lesz, Vitézy Dávid, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója pedig alelnökként segíti majd munkát a felkért szakmai szervezetek és az érintett önkormányzatok (Budapest, a Belváros, Terézváros és Angyalföld-Újlipótváros) polgármesterei mellett.

A zsűri tagjaiként így többek között a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara delegáltjai is jelen lesznek.
 

 

A nagy érdeklődés minden várakozást felülmúlt

Az államtitkár azt is kiemelte, bíztak benne, hogy a Nyugati fejlesztése, akárcsak 1874-ben, most is felkelti a világ legjobbjainak a figyelmét, végül a hatalmas érdeklődés minden várakozásukat felülmúlta:

4 kontinensről 36, köztük több világhírű, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező építésziroda és mérnöki konzorcium jelentkezett. Az építészcsapatokban dolgozó építészek több, mint 50 különböző nemzet polgárai.

Hozzátette, az irodák többsége az elmúlt 15-20 évben részt vett Európa nagy történelmi vasútállomásainak megújításában is: Bécsben, Amszterdamban, Zürichben, Rotterdamban és Londonban. Végül Vitézy Dávid vezetésével a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ egy objektív és átlátható szakmai rangsorolás alapján,

sikeresen kiválasztotta a 36 csapatból a továbbjutó tizenkét építészcsapatot, akik a tervpályázat második fordulójában elkészíthetik a Nyugati pályaudvar és a környezetének megújítására vonatkozó terveket.


Mi adja a pályázat hitelességét?

Fürjes Balázs egyebek mellett azt is hangsúlyozta, ezek a csapatok már bizonyítottak korábbi munkáik során, és komoly tapasztalattal rendelkeznek nagypályaudvarok világszínvonalú megújításában. Kiemelte: száz évben jó, ha egyszer adódik lehetőség újraálmodni egy európai főváros főpályaudvarát, ilyen léptékben megújítani és újratervezni egy egész történeti városrészt.

A pályázat hitelességét az is adja, hogy a starthoz álló magyar és nemzetközi szereplők olyan profizmussal, alapossággal, előkészítettséggel, transzparenciával és komoly, elfogulatlan zsűrivel találkoznak, amelyet New Yorkban, Madridban, Tokióban és Sydneyben is kapnának. A pályázók látják: a kiíró komolyan gondolja, érdemes belevágni. A mezőny hitelesíti az elmúlt egy év előkészítő munkáját, amit Vitézy Dáviddal közösen irányítottunk – írja a politikus.
 

12 építészcsapat, köztük a világ legelismertebbjei

A legjobb 12 csapat 4 kontinensen és több, mint 25 országban tervezett már megépült nagypályaudvarokat. Japán, brit, francia, holland, magyar, spanyol, svéd, olasz és osztrák tervezőirodák jutottak be a második fordulóba. Az építész-mérnökcsapatok olyan nagy, történelmi pályaudvarok megújításában vettek részt, mint a londoni King’s Cross, vagy a párizsi Gare de Lyon. Továbbá olyan modern és forgalmas főpályaudvarok megépítésében is, mint a Bécsi, vagy naponta több millió utast kiszolgáló tokiói Takenawa állomás – sorolta Fürjes Balázs. Kiemelte:

ezek a csapatok a vasútállomások köré többször egész városrészeket is terveztek, ez a tudás pedig a Nyugati pályaudvar és környezetének megújításakor is kifejezetten hasznos, hiszen egyszerre kell a parképítéshez, zöldfolyosóhoz, a városi terek, középületek, lakóingatlanok tervezéséhez és magához a vasúthoz is érteni.


Íme a nyertesek: 5 magyar iroda is bejutott a második fordulóba

A magyar irodák többsége a helyismeret mellett műemléki épületek megújításában is komoly tapasztalattal rendelkezik. Ezeket a szempontokat is figyelembe vége végül Fürjes Balázs a pályázatokat elbíráló zsűri elnökeként felkérte a testület tagjait, hogy

a budapestieket leginkább szolgáló döntést meghozzák, és kihirdették a 12 nyertes irodát:

 

1. Benthem Crouwel Architects (Hollandia)

A holland irodához köthető a Rotterdam Centraal pályaudvar, ahol naponta 170 ezer utas fordul meg, amely nemcsak a vasúti forgalmat szolgálja ki, fontos helyi közlekedési csomópont is. Továbbá az ő nevükhöz köthető a Hágai pályaudvar is, ahol különleges megoldással az első emeletén vezették át a villamost. Nemrég Brnoban nyertek nemzetközi tervpályázaton, amely által a csapat tervezi a cseh nagyváros új főpályaudvarát is.
 

BENTHEM CROUWEL ÉPÍTÉSZIRODA – Hágai központi pályaudvar
Hollandia, Hága
Forrás: www.benthemcrouwel.com

 

2. Grimshaw Architects (Nagy-Britannia)

A brit Grimshawnak köszönhetően újult meg a London Bridge pályaudvar, amely évente 90 millió utast szolgál ki. Külön érdekesség, ahogyan a régi árkádsort beillesztették az új épületbe. Az iroda munkáját dicséri továbbá a Melbourne, New York, Los Angeles, Amszterdam és Doha számos új állomása, valamint tervezőként dolgoznak a rövidesen megnyíló londoni Crossrail állomásain is.
 

GRIMSHAW ARCHITECTS – London Bridge pályaudvar
Nagy-Britannia, London
Forrás: https://grimshaw.global/

 

3. Zaha Hadid Architects (Nagy-Britannia) + Finta és Társai Építészstúdió (Magyarország) + Buro Happold (Nagy-Britannia)+ Abud Mérnökiroda (Magyarország) + Land Italia (Olaszország)

A magyar tagok, a Finta József nevével fémjelzett építészcsapattal már több évtizede aktív tervezői Budapestnek, nekik köszönhető a WestEnd City Center, nemrég a Hungexpo, valamint Budapest új konferenciaközpontjának megújítása és a Mol-torony is az ő nevükhöz köthető.

A nemzetközi irodák már több komoly közlekedési csomópontot terveztek. A világhírű Zaha Hadid iroda keze alól került ki a balti államokat összekötő Rail Baltica több nagy vasútállomása, a prágai Masaryk pályaudvar fejlesztése és számos nagy, nemzetközi repülőtér is.

A Buro Happold pdig a világ egyik vezető mérnökcége: az új budapesti Galvani híd és a Közlekedési Múzeum tervezésén is dolgozik.
 

ZAHA HADID ARCHITECTS ÉPÍTÉSZIRODA - Vilniusi központi pályaudvar
Litvánia, Vilnius
Forrás: www.zaha-hadid.com

 

4. Sweco Architects (Svédország) + Gateways (Hollandia)

A svéd Sweco munkája Malmö központi pályaudvarának bővítése, az ide épített új vasúti alagút révén naponta 46 ezer ember használja ezt az állomást. Az alagúthoz új felvételi épület is készült, és az egész környék átépült. A holland Gateways pedig az amszterdami észak–déli metróvonal mentén tervezett lakó- és irodaépületet, működött közre az új állomások kiépítésében.

 

SWECO ÉPÍTÉSZIRODA - Triangeln állomás
Svédország, Malmö
Forrás: www.swecoarchitects.com

 

5. AREP Group Architectes (Franciaország)

Az AREP Arhitects tervei alapján újult meg számos nagy francia vasútállomás: a 19. századi párizsi Gare de Lyon, amely napi 670 ezer utast szolgál ki. Hatalmas embertömeg, komoly történelmi múlt. Megújult a műemléképület, ahová új funkciók is költöztek. A munka végére egy többszintes, teljesen akadálymentes, kényelmes vasútállomás jött létre. Az üvegtetőnek köszönhetően pedig a napfény is eljut a felső peronokra. Számos francia, olasz, kínai pályaudvar is a munkájukat dicséri.
 

AREP ÉPÍTÉSZIRODA – Lorient multimodális csomópont és vasútállomás.
Franciaország, Lorient
Forrás: www.archdaily.com

 

6. Ove Arup & Partners International (Nagy-Britannia)

A bit iroda eddig 16 ezer tervezővel és szakértővel dolgozott együtt nagy vasúti pályaudvarok megújításán és ikonikus épületek tervezésén. Szakértelmükről és kreativitásukról elég csak annyit mondani, hogy nekik köszönhető az Operaház felépítése Sydneyben, és a londoni St. Pancras állomás megújítása is.
 

ARUP ÉPÍTÉSZIRODA – HS2, a második brit nagysebességű vasút új állomása Birminghamben
Nagy-Britannia, Birmingham
Forrás: www.arup.com

 

7. Plant - Atelier Peterkis (Magyarország)+ Hawkins Brown Architects (Nagy-Britannia)

A két iroda a műemlékvédelem és a kötöttpályás közlekedés szakértelmének fúziója. A Kis Péter nevével fémjelzett magyar Plant iroda itthon számos építészeti munkáról ismert. Míg a brit Hawkins Brown több vasúti állomást tervezett, például a Crossrail új állomását Londonban, a Tottenham Court Roadnál.
 

HAWKINS BROWN ÉPÍTÉSZIRODA – Tottenham Court Road állomás
Nagy-Britannia, London
Forrás: https://archello.com/

 

8. Albert Wimmer (Ausztria)

Az osztrák Albert Wimmer egyik legjelentősebb munkája az új bécsi, átmenő főpályaudvar, amely naponta 145 ezer utast fogad. A különleges tetőszerkezetnek köszönhetően több emelet mélyre is behatol a természetes fény. Egy összetett fejlesztés: bevásárlóközpont és parkolóház is kapcsolódik hozzá. Az iroda a pályaudvar környezetét is rendezte, barnamezős területen jelentős ingatlanfejlesztést valósított meg.
 

ALBERT WIMMER ÉPÍTÉSZIRODA - Bécsi főpályaudvar
Ausztria, Bécs
Forrás: http://www.awimmer.at/

 

9. KKAA Kengo Kuma & Associates (Japán) + M-Teampannon (Magyarország)

A magyar M-Teampannonnak köszönhető több hazai egyetem, oktatási és lakóépület tervezése. A XII. kerületben MOM Park lakóépületegyüttes és a MOM kulturális központ. Ezen felül olyan jelentős kulturális fejlesztésekben is részt vesz más külföldi irodák partnereként, mint a rövidesen megnyíló Magyar Zene Háza és a Közlekedési Múzeum új budapesti főépületének tervezése.

A japán Kengo Kumának a műemléki épületek felújításában és a kötöttpályás közlekedésfejlesztésben van komoly tapasztalata. Ők tervezték a naponta több millió utast kiszolgáló tokiói Takenawa Gateway állomást, de Párizs egyik ikonikus új állomásán is dolgoznak.

 

KENGO KUMA & ASSOCIATES ÉPÍTÉSZIRODA – Takanawa állomás
Japán, Tokió
Forrás: https://kkaa.co.jp/

 

10. John McAslan + Partners (Nagy-Britannia)

A brit iroda legjelentősebb munkája a King's Cross pályaudvar Londonban, ahol naponta 150 ezer utas fordul meg, a történelmi csarnok és a köztér integrációja a Nyugati számára is jó példa lehet. Az állomás különlegessége az egyedi tető, amely a metrót és a vasútállomást köti össze. Sydney új főpályaudvarán is dolgoznak, mely szintén a régi és az integráns egységét alkotja.
 

JOHN MCASLAN + PARTNERS ÉPÍTÉSZIRODA – King's Cross pályaudvar
Nagy-Britannia, London
Forrás: www.mcaslan.co.uk

 

11. Foster + Partners (Nagy-Britannia)

A brit iroda tervezte sok más híres munkája mellett a szaúdi Haramain nagysebességű vasút nemrég megépült új állomásait, London ikonikus gyaloghídját, a Millennium hidat és az Apple ikonikus márkaboltjait világszerte. Magyar partnerükkel közösen pedig Budapesten a Mol új irodaházát is.
 

FOSTER+PARTNERS – Haramain nagysebessegű vasút
Szaúd-Arábia
Forrás: www.archdaily.com

 

12. Cruz y Ortiz Arquitectos (Spanyolország) + Szántó és Mikó (Magyarország)

A Cruz y Ortiz spanyol irodának köszönhető a svájci SBB Bázel állomás bővítése és megújítása. Mindezt úgy végezték el, hogy közben végig zavartalanul működött a vasútforgalom. Számos nagysebességű vasúti pályaudvar tervezésén is dolgoztak, ezek közül a legismertebb Spanyolországban, a Sevilla Santa Justa.
 

CRUZ Y ORTIZ ÉPÍTÉSZIRODA - SBB Bázel állomás
Svájc, Bázel
Forrás: www.cruzyortiz.com


Fürjes Balázs végszóként hozzátette, gratulál a tervpályázat második fordulójába jutott építészirodáknak, ezennel indulhat a tervezőmunka.

A pályázatok beadási határideje: 2022. március 1.
Eredményhirdetés: 2022 tavaszán.

Iparági hírekNyugati pályaudvarvasútfejlesztésBudapest Fejlesztési Központ (BFK)pályázatok

Hírlevél

Hirdetés