32 vállalat mérettette meg kollégái focitudását az Építők Kupán.
Immár hagyománynak számít, hogy ősszel megrendezik az építőipar legrangosabb sporteseményét, az Építők Kupát és Családi Napot, amelyre ebben az évben október 7-én, szombaton került sor a főváros XVI. kerületében található IKARUS BSE Sporttelepén. A reggeli órákban még csípős idő fogadta a résztvevőket, de a nap további részében mindenki kiélvezhette a nem jellemző októberi meleg időjárást. A rendezvény célja, hogy a cégek alkalmazottai a kikapcsolódás mellett megismerjék és erősítsék az építőipari szakmai közösséget. Olyan élményben részesüljenek, ami hozzájárul az ágazat egységének erősítéséhez.
Az építőipar alakulása bár számos tényezőtől függ, egymás támogatása a teljes ágazatnak erőt, érdekérvényesítési lehetőséget is adhat, hiszen a felmerülő nehézségeket lényegesen könnyebb átvészelni közösen. A Magyar Építő Zrt. fontosnak tartja ezeket az eseményeket, hiszen amellett, hogy a cég munkatársai egyfajta csapatépítésen vesznek részt, úgy a többi vállalat munkavállalói is egy kötetlenebb környezetben találkozhatnak egymással egy jó hangulatú rendezvényen.
A Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész (ÉKM), fővédnöksége alatt megtartott rendezvényen a focitorna és főzőverseny mellett jótékonysági adománygyűjtést is szerveztek. Az idei évben a Bethesda Kórház Alapítványának részére gyűjtöttek adományokat.
A Magyar Építő Zrt. is kivette a részét a jótékonykodásból: egymillió forintot adott a gyermekkórház részére.
Jól mutatja a torna iránti érdeklődést, hogy összesen 32 vállalat nevezett be a versenyre, amelyek között a Magyar Építő Zrt. focicsapata harmadik alkalommal mérettette meg magát, míg főzőcsapatuk – amely sütőtök krémlevest, barnasörös vadragut és három különböződesszertet készített a jelenlévők számára – második alkalommal vett részt az eseményen.
A Kupán a hazai építőipar legfontosabb vállalatai képviseltették magukat, többek között a
Az eseményt ezen felül támogatta többek között a
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.