2024.12.09
Három, légkondicionált liftet épül, amellyel a vonattal utazók akadálymentesen elérhetik a gyalogos felüljárótól a tatabányai állomás peronjait és a parkolót.
2024.12.09
Kiskőrösön Petőfi Sándor szülőháza mellett új kulturális központ és tér épülhet. A szaktárca által kiírt tervpályázatra 25 pályamű érkezett.
2024.12.08
Az Eötvös Lorand Tudományegyetem (ELTE) a Bölcsészettudományi Karának otthont adó Trefort kert Campus hat-, valamint a Puskin utcában két helyszínen lévő, három épületegységének energetikai felújítására írt ki az intézmény feltételes közbeszerzési pályázatot.
2024.12.07
Látványos fejlesztéssel mutatják be a látványos élővilágot.
2024.12.06
A Budapesti Gazdasági Egyetem Könyvtára és Hallgatói Központja kiemelkedő szakmai elismerésben részesült. Öt dicséretet is kiosztottak a pályázaton, többek között a Kelenföldi Alállomás homlokzatának felújításáért.
2024.12.06
Már lehet korcsolyázni a Balaton-part legnagyobb jégpálya rendszerén, melyhez a gyaloghidat a PERI UP rendszerrel építették fel.
2024.12.05
A gyógyszer- és papíripari gépeket előállító Körber jelentős fejlesztést hajtott végre.
2024.12.05
Összesen 60 kilométernyi sínszál alatti 46 ezer betonaljat, azok alatt pedig több mint 105 ezer tonna zúzott követ rostáltak és cseréltek az ágyazatban.
2024.12.04
A derecskei Agroszika régi terve valósult meg a beruházással.
2024.12.04
Teltházas szakmai rendezvényen mutatta be a bim.GROUP és a KÉSZ Metaltech pár fontos projektjét az elmúlt évekből. A nap folyamán nemzetközi és hazai vendégelőadók többféle megvilágításban beszéltek a fém használatáról az építészetben.
2024.12.03
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.
2024.12.03
Sikerrel zárult a SZABADICS Építőipari Zrt. munkavállalói tréning-sorozata.
2024.12.02
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.
2024.12.02
Többek közt az ár-apasztó műtárgy leszakadt rézsűjének helyreállításán dolgozik a HE-DO.
2024.11.30
Szintrehozási munkálatainak második évét zárja decemberben az MKIF Zrt. az általa üzemeltetett gyorsforgalmi úthálózaton, ám arról eddig kevés szó esett, hogy mi történik a mart aszfalttal. Mára elvárás az utakból eltávolított anyagok újrafelhasználása, ám ebben még sokat léphetünk előre. E tekintetben a hazai gyorsforgalmi utak 60%-t üzemeltető MKIF Zrt. hazai léptékkel nézve óriási vállalást tett, melynek részleteit Koch Domonkos, a Társaság innovációs mérnöke osztotta meg lapunkkal.
2024.12.09
Az új épület szinte minimális energiát fog igényelni, a beruházásban az elhanyagolt partszakaszt is felújítják.
2024.12.09
Tizennégy utca, több mint 21 800 négyzetméternyi útfelülete, 6435 négyzetméternyi járda újul meg és 120 új parkolóhely is épül két projektben a jövő év végéig a Duna mentén fekvő Gönyűn. Ez a település eddigi történetének legnagyobb önerőből megvalósított beruházása.
2024.12.07
A Dunántúl legnagyobb kórházfejlesztésénél megkezdhette a használatbavételi eljárást a kivitelező Fejér-B.Á.L.-Épkar konzorcium.
2024.12.07
A Mahart Tiszayacht évtizedes technológiai hátterére támaszkodva egyedi megrendelésre készíti el az úszóházakat – akár szaunával, vagy medencével felszerelve.
2024.12.06
Vecsésen dolgozott a hazai útépítő, a projektben a KM Építő Kft. is részt vett.
2024.12.05
Továbbfejlesztette Generon típusú napelemes tetőcserepét a Terrán Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve egy 828 millió forintos projekt keretében.
2024.12.05
Püspökladány gazdagodott 410 négyzetméteres intézménnyel.
2024.12.05
Megindult a tervezés: a Tokaji borvidék fontos útjának következő szakaszán kezdődik meg felújítás.
2024.12.04
A HelloParks Fóton sikeresen bérbe adta egy újabb logisztikai raktárának 100 százalékát, folyatják a komplexum bővítését.
2024.12.03
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
2024.12.03
BudapART néven pályázatot hirdetett a Market.
2024.12.02
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
2024.12.02
A budai irodaház-luxushotel komplexum sorban gyűjti be az elismeréseket.
2024.12.01
Megkezdődött a műszaki átadás-átvételi eljárás, 2024. november 15-én pedig a használatbavételi eljárás is elindult a székesfehérvári kórház Épkar és Fejér-B.Á.L. által épített új L épületénél.
2024.11.29
Az üzemben, ahol egy tanműhelyt is kialakítottak, a cég megduplázhatja termelési kapacitását.