A RailCert Hungary Kft. nemzetközi kapcsolatait kívánja erősíteni és partneri körének bővítésében bízik.
2018-ban új szereplőként lépett a hazai vasúti piacra a RailCert Hungary Kft., mely vasúti tanúsítással foglalkozik: ellenőrzi és értékeli a kötöttpályás és ipari beruházások, továbbá járművek hazai és uniós követelményrendszereknek való megfelelőségét.
A speciális szaktudású csapat kulcsszerepet tölt be a vasúti beruházásokban, ám fontosnak tartja, hogy a nemzetközi piacon is megmutassa magát. Erre tökéletes alkalom nyílik a cég számára jövő héten Berlinben, ahol a tizenharmadik InnoTrans közlekedési technológiai vásár zajlik szeptember 20. és 22. között. A nagyszabású eseményről, melyről lapunk is tudósít, beharangozót is írtunk.
A RailCert Hungary Kft. munkatársai azzal a szándékkal utaznak ki, hogy erősítsék nemzetközi kapcsolataikat, együttműködésüket, továbbá annak reményében, hogy újabb partnereket köszöntsenek mind a közös munka, mind az újabb megbízások tekintetében
– tudta meg lapunk a cég projektkoordinációs vezetőjétől, Csortos Gabriellától.
„Kiemelten fontos számunkra, hogy szakmai tudásunkat folyamatosan fejlesszük, további új ismeretekre tegyünk szert és kamatoztassuk is azokat a ránk bízott feladatok elvégzése során. Továbbképzésként és egyben lehetőségként tekintünk a kiállításra, a megfelelőségértékelési és független kockázatértékelési eljárásokhoz kapcsolódóan elengedhetetlen az aktualitások, fejlesztések és innovációk megismerése.” - tette hozzá.
Mint arról korábban már írtunk: a RailCert Hungary Kft. kiemelt szerepet tölt be a Déli összekötő vasúti híd projektjének lezárásában is. A tanúsító szervezet 2021 áprilisa óta folyamatos szakértői jelenlétet biztosít, és megfelelőségértékelési tevékenységet lát el a beruházásban. Augusztus óta pedig a NoBo és DeBo tevékenység mellett az AsBo független értékelés is feladata a Déli Körvasút fejlesztésében.
Ezen túl – erről is beszámoltunk - a Szeged−Röszke vasútvonalon is elengedhetetlen volt a szerepvállalása a teherforgalom megindításához.
A RailCert Hungary Kft.-nek tehát - amellett, hogy a legnagyobb magyarországi vasúti beruházásokban vállal szerepet – minden esélye megvan arra, hogy a nemzetközi piacon is erős kapcsolatokat, akár együttműködéseket építsen ki a berlini InnoTrans közlekedési technológiai kiállításon.
A budai fonódó villamoshálózat második ütemének tervezésekor egy csaknem háromkilométeres, 16 közúti csomópontot érintő városi sáv teljes infrastruktúráját kellett összehangolniuk a FŐMTERV szakembereinek. A Szent Gellért tértől a Budafoki útig vezető kétvágányú villamospályával és a hét megállópárral együtt a kapcsolódó közúti, közmű- és energiaellátási rendszereket is megtervezték. A műszaki megoldásokat a meglévő fasorok megőrzésével, a zöldfelületek bővítésével és a Duna-parti gyalogos-kerékpáros kapcsolatok fejlesztésével hangolták össze.
Lezárult a közbeszerzés. Elkezdődhet a 14-es villamosvonal korszerűsítésének és az Angyalföldi kocsiszín fejlesztésének előkészítése, hogy fogadhassák a fővárosi kötött pályás közlekedés új járműveit.