A 15 projektet felölelő program jelentős része pályakorszerűsítés, de nem pusztán cserélik az érintett eszközöket, mindegyiknél van hozzáadott érték – derült ki az új MÁV-vezérigazgató Indexnek adott interjújából.
Jövőre el kell indulnia a kivitelezésnek a 800 milliárd forintos vasútépítési program első projektjeiben – nyilatkozta az Indexnek a MÁV új vezérigazgatója. Hegyi Zsolt terjedelmes interjút adott a lapnak, amelyből az is kiderült, hogy a következő öt-nyolc évben a MÁV-nak legalább 1500 milliárd forintra volna szüksége a teljes vasúti járműpark modernizálásához.
A vezető emlékeztetett, a 15 projektet felölelő, 800 milliárd forintos vasútépítési program felét az Európai Beruházási Bank állja. Ennek megfelelően szigorú az ütemterv: idén hónapok alatt el kell jutni a közbeszerzések kiírásáig, jövőre az első néhány projektnél már bontani, sőt építeni kellene, 2029-ig pedig mindent befejezni.
A programban négy év alatt 500 kilométer vasút építését vetítették előre az EBB, illetve a magyar állam forrásaiból. A Hegyi Zsolt szavai szerint az első lépés a hitelszerződés megkötése lesz, amely állami szervek bevonásával történik. „A hitelkérelmen már túl vagyunk, és zajlik a részletes feltételek tárgyalása. Bízunk benne, hogy hónapokon belül lezárul a folyamat, és bejelenthetjük a hitelszerződés megkötését” – árulta el a vezérigazgató.
A program részleteire áttérve elmondta, a 15 projekt nagy része pályakorszerűsítés, de nem „elromlott-kicseréljük” típusú. „Mindegyiknél van hozzáadott érték, azaz kivétel nélkül olyan beavatkozások ezek, amelyek már előre illeszkednek a nagyobb ívű vasútfejlesztési tervekbe is.”
A vezető példákkal is élve többek közt kiemelte:
Az interjú teljes szövege itt olvasható.
A munkálatokat a biztonságos és megfelelő üzemeltetés, valamint a pálya teherbírása és a sebességkorlátozás megszűntetése érdekében szükséges elvégezni.
500 milliárd eurót fordítanak jelentős részben az ország közlekedésének fejlesztésére. A vasúti fejezetben 40 nagy teljesítményű folyosón futó, 4000 nagy kihasználtságú pályakilométert korszerűsítenek és további 24 000 kilométernyi egyéb hálózatrészt is felújítanak.