2024.03.29, Péntek
M3-as metró: a végéhez közeleg az utolsó két állomás felújítása is
Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu

M3-as metró: a végéhez közeleg az utolsó két állomás felújítása is

magyarepitok.hu

2023.04.15. 08:55 - Bíró Beáta

A Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon lendületesen dolgozik a SWIETELSKY Építő Kft.

Hirdetés

Májusban az M3-as metró teljes vonalán befejeződik az öt és fél éve tartó nagyszabású rekonstrukció, amely a BKV beruházásában valósul meg. A 2017 novemberében elkezdett munkálatok az utolsó két, még felújítás alatt álló állomás – a Lehel tér és a Nagyvárad tér – átadásával érnek véget.

A belvárosi (középső) szakasz több mint három éve tartó átfogó fejlesztésében a SWIETELSKY Építő Kft. az állomások, a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. pedig a vágányok felújítását végezte - ennek során 9 állomás rekonstrukciója valósul meg. Az egyes szakági terveket a FŐMTERV Zrt. készítette.

 

Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu

 

A Lehel tér megálló új építészeti koncepciója az utasok számára látni engedi a metró valódi arcát: a lamellás álmennyezeteket, fal és oszlopburkolatokat eltávolítva megmutatkoznak az eddig csak az alagutakban, üzemi terekben látható szerkezetek, acél tübbingek (az acéllemez szigetelések, alagutak, aknák falát biztosító, kör alakú, vékony, bordázott öntöttvas vagy vasbeton építőelem). A szigorú acéllemez architektúrát kontrasztként élénk színű felületfestések egészítik ki, az aluljáró mennyezetén és a vágánytérben, meleg, barátságos légkört teremtve.

 

 

A színkoncepció az M3 metró karakteres színein alapul, újra értelmezve azokat: az eredeti zománcozott tálcás fémlemezburkolat egyedi, “cserzett bőr” színének mai megidézései, narancs, napsárga és rózsaszín komponensre bontva.

 

A korábbi nagy tér érzete megmarad

A korábbi galériaszint átjárhatósága, az oda felvezető közbenső lépcsők megszűnnek, terei a főszellőző rendszer részei lesznek. A lépcső átnyitásokat építészetileg megtartva, az állomás peronról is érzékelhető térérzete gyakorlatilag megmarad.

A déli második lépcső helyére két akadálymentesítő felvonót építenek, melyek a peronról az aluljáró szintre érkeznek fel, onnan a Victor Hugo utca sarkán készülő új lift viszi fel az utasokat a felszínre. (Az új szerkezethez ki kellett emelni a födémet, a látványos mozzanatról stábunk videót is készített.) Ezek beüzemelése, tesztelése már folyik.

 

 

A berendezési tárgyak és az információs rendszer, az utastájékoztatás megújul, a peronra az eredeti, karakteres metró-szék finom betonból újra írt változata kerül vissza.

Az aluljáró szinten jelenleg a szerkezetépítés és a kapcsolódó szerelvényezési munkák zajlanak. Az állomáson a fémlemez burkolati elemek felhelyezése után a hangszórókat és utastájékoztató táblákat telepítik.

 

Egyedi mintákkal díszítik a Nagyvárad tér állomást

Lehel tér megálló testvérállomása a Nagyvárad tér, melynek meghatározó színe az aluljáró és galéria szinten a narancssárga fémlemez oldalburkolaton válik érzékelhetővé. A pilléreket három színtónusú mozaikcsempével burkolják, ahogy mozaikburkolatot kapnak a mozgólépcső és a vasbeton lépcsők alatti beépített területek oldalfalai is.

 

 

A peron szélén, a biztonsági sáv fölött lévő füstkötényfal üvegszerkezetből épül, a peronon várakozó utasoknak pedig egyedi látványban lesz részük: a vágánytéri kábeltakaró fal fémlemez burkolatán egyedi perforációs minták, kézfejek láthatók.

 

 

A Nagyvárad tér egyedi érdekességei:

  • az utasforgalmi terület déli részén a mennyezeten négy darab, acéllemez palásttal szerelt mennyezeti „csillár” épül,
  • ugyanitt a végfalakon – a galérián és a peronszinten egyaránt - „kenyér szelet” mintát alakítanak ki mozaik burkolatból,
  • az északi részen a peronszinten a végfalon „függöny” mintát alakítanak ki szintén mozaikból.

 

 

Mint ahogy arról lapunk is többször beszámolt, az M3-as metró középső szakaszának valamennyi állomása akadálymentesített lesz. A Nagyvárad téren a mozgásukban korlátozottak, az idősek és babakocsisok közlekedését üvegaknával határolt liftek biztosítják a galéria szint és a peron között, szintén két darab lift köti össze a felszínt és az aluljárót.

A mozgólépcsők és felvonók beépítése már megtörtént, és az állomáson a kőburkolási munkák is befejeződtek. Az utolsó hetekben véglegesítik az üvegkorlát és az akusztikai álmennyezet szerelését, a peronszinti füstkötényfal üvegezését, valamint a bejárati fémlemez burkolatokat is. A gépészeti és elektromos rendszerek üzempróbája folyamatban van.

A felújított ÁDI (állomási diszpécserszoba, ahonnan az állomás vezérlése történik) helyiségbe már beköltözhettek a BKV munkatársai.

 

 

Az M3-as középső szakaszán a Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák 2022 májusában nyílt meg az utasok előtt, idén január 23-án pedig a Deák Ferenc tere és a Ferenciek tere állomásokon is elindultak a szerelvények. Március 20-a, az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar állomások átadása óta már a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, májustól pedig már a Lehel tér és a Nagyvárad tér állomásokon is megállnak.

 

Galéria

M3-as metróSwietelsky Magyarország Kft.Swietelsky Vasúttechnika Kft.BKVM3-as metrómetrófelújításmetrófejlesztésLehel térNagyvárad tér

Hírlevél

Hirdetés