A tatabányai önkormányzat közel kétmilliárd forintos beruházással újítaná fel a város központját, a fejlesztéshez uniós források elnyerésére pályázik.
A pályázatról Schmidt Csaba polgármester tájékoztatott. Elmondta, hogy a projekt fő elemeként a Megyeháza előtti téren található parkoló helyén új közösségi és rendezvényteret alakítanának ki, a parkolókat a tér alatt helyeznék el.
A városközpont mellett a fejlesztésbe bevonják a Budapest-Bécs vasútvonal túloldalán fekvő Dózsakert városrészt, ahol a sétálóutca rekonstrukciója valósulna meg, új zöldfelületekkel, korszerű közvilágítással és a közművek megújításával.
A polgármester hozzátette, hogy a beruházás kedvező hatását a területen megvalósuló egyéb fejlesztések erősíthetik: a Megyeháza mellett magánerős beruházással új szolgáltatóház épül, amely irodai, vendéglátó és szabadidős funkciókat lát el.
A városközpontot és Dózsakert felújított utcáját a Modern Városok Program keretében felépülő új gyalogos- és kerékpáros felüljáró köti össze, valamint négysávossá bővítik a vasút feletti közúti átkelőt.
Új tantermekkel és közösségi terekkel bővül a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola, a tetőtér hasznosításával. A fejlesztés célja a növekvő diáklétszám korszerű kiszolgálása.
Elkészült Tolna vármegye legnagyobb oktatási intézményének átfogó felújítása. A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum - Ady Endre Technikum és Kollégium két épületét a VEMÉV-SZER szakemberei korszerűsítették a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum megbízásából. Az intézmény műemlék jellegű neoreneszánsz szárnyának homlokzata a CEMIX termékeivel újult meg és ismét méltó eleme lett Szekszárd épített örökségének.