A somogyi megyeszékhely 171,5 milliárd forintot költhet ipari, egészségügyi, oktatási, sport, környezetvédelmi, közlekedési és turisztikai fejlesztéseire a következő három-három és fél évben.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere szerdán a Kaposvár Polgáraiért Egyesület rendezvényén hangsúlyozta: a 19-20. század fordulóján regnáló híres kaposvári polgármesterről, Németh Istvánról elnevezett programmal a város történetének egyik legnagyobb fejlesztési időszaka kezdődik. Ennek a gazdaságra, az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a sportra éppúgy hatása lesz, mint az energiafüggőséget csökkentő és a környezet védelmét szolgáló zöld város tervekre.
A több forrásból összeálló pénzügyi keretnek köszönhetően:
Szita Károly utalt arra, hogy a Csiky Gergely Színház rekonstrukciója már megkezdődött, de a teátrumhoz közeli régi levéltár épületének felújítása sem marad el, miként a Rákóczi-pálya és a városi sportcsarnok is méltó körülmények között fogadhatja majd a közönséget. Hozzáfűzte, emellett nemzetközi sportesemények lebonyolítására is alkalmas multifunkciós sportcsarnok és versenyuszoda építése is megkezdődik a városban.
A politikus szólt arról, hogy Kaposvár két-három elektromos autóbusz vásárlását tervezi, korszerűsíti az autóbusz-telephelyet, de elképzelései között napelempark építése, a szennyvíztelep felújítása, új biomassza erőmű építése és a közvilágítás korszerűsítésének folytatása is szerepel.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.