2024.03.28, Csütörtök
12 ezer négyzetméteres élelmiszeripari csarnokot épít a Ver-Bau Kecskeméten
verbau.hu

12 ezer négyzetméteres élelmiszeripari csarnokot épít a Ver-Bau Kecskeméten

MTI, verbau.hu

2017.04.13. 11:52 - Antal Zsófia

A Kecskeméti Konzerv számára készülő épület kivitelezése tavaly novemberben kezdődött, az építkezést most a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott támogatás is segíti.

Hirdetés

A Kecskeméti Konzerv Kft. 1,89 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást valósít meg, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium 948 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít. A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó vállalkozás támogatásáról szóló okiratot csütörtökön délelőtt adta át Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára Kecskeméten.

Kovács János, a Kecskeméti Konzerv Kft. ügyvezető igazgatója ismertette, hogy az állami támogatásnak köszönhetően raktárépületet, kazánházat, vízlágyító és villamosenergia-ellátó rendszert építenek, két fúrt kutat létesítenek, továbbá 15 százalékkal növelik a csemegekukorica-gyártás kapacitását és bővítik a termékkínálatot. Így további 40 dolgozóval bővül a vállalat létszáma.

A 12 ezer négyzetméteres, 70 millió konzerv tárolására alkalmas raktárépületet a szintén kecskeméti székhelyű Ver-Bau Építőipari és Szolgáltató Kft. kivitelezi, az átadás májusra várható.

fotó: bacsmegye.hu

A magyar tulajdonban lévő Kecskeméti Konzerv Kft. értékesítési árbevétele 2016-ban meghaladta a 12 milliárd forintot, míg az előző üzleti évben 10,465 milliárd forint volt. Az árbevétel nagyobb része exportból származik, ez 2015-ben 9,774 milliárd forintot tett ki.

A több mint 250 főt foglalkoztató vállalkozás létszáma a júniustól októberig tartó szezonban 400 fölé is emelkedhet. A Kecskeméti Konzerv Kft. mintegy 50 mezőgazdasági partnerrel áll kapcsolatban, akik 6-7 ezer tonna zöldborsót, és 55-60 ezer tonna csemegekukoricát termelnek részükre.

Galéria

Mi épül?logisztikai központKecskemétélelmiszeriparcsarnoképítésVER-BAU

Hírlevél

Hirdetés