A Magyarországon több mint ezer főt foglalkoztató német vállalat az elmúlt húsz évben folyamatosan fejleszti Pest megyében található telephelyét, ennek legújabb elemét adták át pénteken.
Az OBO Bettermann vállalatcsoport villamos szerelési anyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, központja a németországi Mendenben található. A magyarországi képviseletet, vagyis az OBO Bettermann Hungary Kft.-t 1993-ban alapították, a Bugyi melletti ipari parkban pedig 1996 óta működnek. Legújabb beruházásukat, az OBO Forum-ot pénteken adták át: új oktatóközpontot és irodaépületet építettek fel. Az újabb fejlesztés és átalakítás egyúttal az ipari park bejáratát, a portát és a parkolókat is érintette. Az új, kétszintes, tágas portaépület megfelel a mai kor igényeinek.
Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki épületavató ünnepségen kijelentette: az OBO Bettermann cég sikere a magyarok és németek közös eredménye, s a magyarországi üzem a cég legeredményesebb leányvállalata. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a cég azért maradt Magyarországon és azért nyit most újabb csarnokokat, mert a magyar dolgozók bebizonyították: a legmagasabb német színvonalon is tudnak teljesíteni. Orbán Viktor megköszönte Ulrich L. Bettermann elnökön keresztül minden német vállalkozónak, hogy a kommunizmus utáni nehéz időkben megjelent Magyarországon.
A színpadon felavatták Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter szobrát. Az eseményen részt vett Barbara Genscher, a volt politikus özvegye is.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.