2024.03.28, Csütörtök
Megvan a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezője
(illusztráció - insidethegames.biz)

Megvan a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezője

mti, magyarepitok.hu

2017.12.05. 15:10 - Hegedűs Gergely

Az uniós nemzetközi pályázaton nyolcan adtak be pályaművet a tízezer szurkoló befogadására képes centrum terveire.

Hirdetés

A Bord Építész Stúdió Kft. nyerte a Nemzeti Korcsolyázó Központ létrehozására kiírt nemzetközi tervpályázatot. A hírt Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, egyben a bíráló bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be.

Az uniós nemzetközi pályázatra nyolcan adtak be pályaművet, közülük kettő részesült díjazásban, három pedig megvételben. Az első helyezett a BORD Építész Stúdió vezetője által elkészített pályamű lett, amely bruttó 15 millió forintos díjazásban részesült.


Januárban szerződnek a győztessel

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Nemzeti Korcsolyázó Központ az Istvánmezőn, a Budapesti Olimpiai Központ területén, a Millenáris és a Kisstadion elbontásával épül fel.

A központi eleme egy 400 méteres fedett gyorskorcsolyapálya lesz, de kialakítanak benne 4 darab 60x30 méteres gyakorló jégpályát is.

A győztes pályázóval 2018 januárjában köthet szerződést a beruházást végző Nemzeti Sportközpontok, a 10 ezer szurkoló befogadására képes létesítményt várhatóan 2022-re vehetik birtokukba a korcsolyázók.


Emiatt lett a legjobb

Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, a bíráló bizottság tagja kifejtette: a győztes pályamű értéke, hogy a központ organikusan illeszkedik a környezetében lévő épületek, a Földtani Intézet és a leendő új Puskás Ferenc Stadion geometriájához, ugyanakkor mégsem uralkodik a területen.

A Bord Építész Stúdió tervezte korábban az Új Hidegkuti Nándor Stadiont, a Villa Budapestet, valamint az Etyeki Kúriát. A bíráló bizottság a második díjat Láris Barnabásnak és Lobenvein Zoltánnak ítélte oda, amellyel bruttó 12 millió forint díjazás jár.

Mi épül?sportberuházások

Hírlevél

Hirdetés