A Szabadics Zrt. és a Meliorációs Kft. közel fél kilométernyi gát kialakításával hoz létre egy 44 hektáros víztározót, melynek elkészültével teljes értékűvé válik Szombathely árvízvédelme.
Megkezdődött a munka a Szombathely árvízvédelmét javító dozmati víztározó projektjén szombaton, sajtótájékoztató után indultak el a munkagépek Torony község határában a fejleszés első szakaszán – írja a nyugat.hu. A mintegy 2 milliárd forintos projektet a Zala megyei Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. és a helyi illetőségű Meliorációs és Rekultivációs Kft. kivitelezi, befejeztével teljessé válik a város árvízvédelme.
A beruházás során Szombathely mellett Torony, Sé, Balogunyom, Sorkifalud és Zsennye települések árvízvédelmét is ellátják, a munkálatok pedig Dozmat és Bucsu községeket is érintik majd.
Az Arany-patak völgyében kialakított árvízcsúcs-csökkentő tároló kialakításához egy 421 méter hosszú és legfeljebb 8 méter magas gátat építenek. A projekt uniós források bevonásával készül el, magét a víztározót jövő augusztusban kezdik el kialakítani és várhatóan 2019 júliusára fejezik be rajta a munkálatokat.
A tározó mintegy 44 hektáron terül majd el, és egymillió köbméternyi vizet lesz képes befogadni. A beruházás befejeztével egy 7 hektáros mesterséges tavat is kialakítanak, melyet turisztikai célokra is fel fognak használni és vízhiányos időszakokban kielégíthetik vele a környék szükségleteit. Körülbelül 5 kilométernyi szakaszon végeznek iszapkotrási és mederbővítési munkát, amely során várhatóan 35 ezer köbméternyi üledéket szednek fel. Ennek egy részéből a patak partjait több helyen rendezik mindkét oldalon.
Szombathely több jelentős területei kerültek víz alá 1965-ben, miután a Gyöngyös-patak, a Sorok-Perint és az Arany-patak megáradtak. A mára nagyobbra nőtt, modern megyeszékhelyen vélhetően nagyobb károkat okozna egy az 50 évvel ezelőttihez hasonló árvíz. A Gyöngyös-patakot mára már nem veszélyes: 2010-ben készült el a lukácsházi tározó, melyet szintén a Szabadics és a Meliorációs Kft alakított ki, a Hydrocomp Mélyépítő Kft.-vel együtt.
Két intézmény energetikai korszerűsítését is a Szabadics Zrt. végezhette Nagykanizsán. Az egy nyár alatt, egyszerre felújított Attila utcai óvoda és bölcsőde, valamint a Batthyány Lajos Gimnázium fenntartási költsége jelentősen csökkenhet már a következő fűtési idényre is.
A természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás jegyében az új park víztakarékos megoldásokkal, esővizet helyben megtartó rendszerrel és fúrt kúttal is rendelkezik.