Egy 70 ezer ember egészségügyi ellátásáért felelős intézmény lehetőségeit bővítik összesen 810 millió forintból.
Négy projekt indul el uniós támogatással a Szigetvári Kórház felújítására, orvostechnikai eszközök beszerzésére és humán erőforrást érintő programok finanszírozására az intézményben – derült ki a hétfői beruházásbejelentő sajtótájékoztatón.
Az összesen 810 millió forintos fejlesztéssorozat első, 250 millió forintos részében felújítják
Emellett a korszerűsítik a radiológiai helyiséget is és akadálymentesítik a kórház főbejáratát.
Egy másik beruházásban 243 millió forintból bővítik tovább a 2016 tavaszán üzembe állított, már most 860 elemből álló napelemparkot is, ezzel javítva az egészségügyi intézmény energiahatékonyságán.
További, mintegy 150 millió forintos forrásból a 2016-ban kialakított sürgősségi betegellátó osztály feltételein javítanak, illetve 176 millió forint jut 51 munkavállaló továbbképzésére.
A Szigetvári Kórházban 410 ágyban, több mint 450 szakember munkájával látják el 70 ezer baranyai lakos egészségügyi igényeit. A pályázatok célja az, hogy az intézmény munkatársai minél jobb körülmények között tudjanak dolgozni, illetve, hogy a gyógyulást kereső betegek magas színvonalon kapják meg a szükséges terápiát – mondta el a sajtóeseményen Laczó Andrea, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEK) dél-dunántúli térségi igazgatója.
A BuildEXT irodájában elkészített tervek alapján alakítják ki a Tokaj-hegyaljai Tanuszodát.
A „ KE-VÍZ 21” Zrt. húsz hónapnyi intenzív munkája eredményeként elkészült a “Bodrog-parti Athénnek” is nevezett Sárospatakon, a Tokaj-Hegyalja Egyetem helyi védelem alatt álló, több mint százéves Lechner-épületének rekonstrukciója.