A 18 ezer négyzetméteres Hunent-gyárat a Merkbau és a Modinvest építette fel. A több mint 12 milliárd forintból kialakított létesítményben akár napi 50 ezer kacsát dolgozhatnak fel.
Célba ért Közép-Magyarország egyik jelentős fejlesztése: átadták a Bács-Kiskun megyei Mélykúton a Hunent Zrt. víziszárnyas-feldolgozó üzemét. A magyar családi vállalat 12,6 milliárd forintos fejlesztését a Merkbau Kft. és a Modinvest Kft. kivitelezete: a 18,3 ezer négyzetméteres gyár projektje 2017 szeptemberében rajtolt el, legutóbb pedig a júliusi bokrétaavató ünnepségen számoltunk be róla. A beruházást az állam mintegy 4 milliárd forinttal támogatta és jelentős összeggel hozzájárult a projekthez a nemzetközi tulajdonú, orosz részvétellel működő Nemzetközi Beruházási Bank is.
Az 5 ezer fős Mélykút életét jelentősen befolyásoló nagyberuházás során felépítették Európa legnagyobb és leghatékonyabb víziszárnyas-vágóhídját, mellyel 350 munkahelyet teremtettek. Korábbi nyilatkozatok alapján a létesítmény alkalmas lesz napi 50 ezer kacsa, vagy 25 ezer liba vágására és feldolgozására.
A 8,8 hektáros telken megvalósított zöldmezős beruházásban kialakítottak a vágóhíd mellett
Az eseményen felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar falvak és kisvárosok sikeréhez fontos, hogy ezeken a településeken is ilyen mértékű beruházások valósuljanak meg.
Kiss István, a Hunent Zrt. igazgatóságának elnöke azt emelte ki, hogy az óriásprojekt fő célja a kapacitásbővítés és hatékonyságnövelés vol. Elmondta, hogy az üzemben a legújabb technológiákat alkalmazzák: létrehoztak egyebek mellett egy egyedi logisztikai központot egy számítógép-vezérlésű hűtőházzal.
Az igazgatósági elnök hozzátette, hogy egy újabb feldolgozóüzem építését is tervezik, ez várhatóan 2020-ra valósul meg.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
Többek közt az ár-apasztó műtárgy leszakadt rézsűjének helyreállításán dolgozik a HE-DO.