2024.03.29, Péntek
Már nyárra megújulhat a szigligeti vár
wikipedia.hu

Már nyárra megújulhat a szigligeti vár

MTI

2020.04.29. 10:10 - Almási Krisztina

A rekonstrukció során többek közt felújítják a várkaput, téglaboltozatot kap a palotaszárny és interaktív kiállítótereket alakítanak ki.

Hirdetés

Korábban több hazai vár rekonstrukciós terveiről is beszámoltunk, köztük a szigligeti várról, ahol most kiderültek a felújítás részletei. Mintegy 530 millió forintból újul meg a szigligeti vár, ebből 60 millió forintot az önkormányzat biztosít. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, már a nyár folyamán látogatható lesz a vár, az év végére pedig interaktív kiállítás is fogadja majd a látogatókat.

A műemléképületnél az elkövetkező hónapokban az alábbi feladatokat valósítják meg:

  • felújítják a várkaput,
  • vizesblokkot építenek,
  • a vár felső részében lévő épületek többsége fölé tető kerül, ahol kiállítótereket hoznak majd létre,
  • több mint 600 köbméter kőfalazatot emelnek,
  • valamint a palotaszárny téglaboltozatot kap.

A tavaly elkezdett fejlesztésben az építmény Bencés tornyát már kétszintessé alakították, illetve több helyen deszkaburkolatos átjárók és közlekedők épültek. A palotaszárnyban egy vetítőhelyiséget alakítottak ki, ahol egy animációs film segítségével a vár építésének mozzanatait követhetik nyomon a látogatók.


A látogatók megismerhetik a vár és a település történelmét

A kialakítandó interaktív kiállítóterekben a látogatók megismerhetik a középkori vár mindennapjait, Szigliget és a vár birtokosait, az építés történetét, a harci eszközöket és fegyvereket, valamint a Balaton-felvidék végvárrendszerét és a végvári harcokat.

A tatárjárás után IV. Béla a Bencés Apátságnak ajándékozta az északi part egyik félszigetét, hogy várat építsenek rajta. A felső vár 1260-ban készült el és az évszázadok folyamán tovább bővült. A török soha nem foglalta el a várat, amelynek sok ismert kapitánya volt, köztük Török Bálint és Palonai Magyar Bálint.


Szigliget strandja is megújul

A település strandját is felújítják, bővítik a játszóterét és az öntözőrendszerét, 1000 négyzetméteren pedig gyepszőnyeget fektetnek le.

Ezen kívül kicserélik a parti lépcsőket, a mozgáskorlátozottakat segítő beemelő rendszert helyeznek ki, és téliesítik a vizesblokkokat.

Mi épül?Szigligetműemlékfelújításvárfelújításstrand

Hírlevél

Hirdetés