A megyeszékhelyen réseléses technológiával kezdte meg egy különleges ingatlan építését a HBM Soletanche Bachy.
Debrecen ingatlankínálata 65 lakással bővül: a városközpontban épül fel az exkluzív Egyetem Tower. A mélyépítés elindulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón Dr. Ináncsy Ernő, a beruházó University Invest Kft. ügyvezetője szólalt fel először és emlékeztetett: napra pontosan egy évvel az esemény előtt jelentették be a projekt indulását. Elmondta: a mélyépítésre szerződött partnerük, a HBM Kft. Magyarország egyik legnagyobb szakmai tekintéllyel rendelkező mélyépítő cége, amely nemzetközi kapcsolataira is tud építeni.
A magyar beruházó luxusszállodát idéző ingatlan felépítését tűzte ki célul, így többek között
Stötzer István, a HBM kiemelt projektekért felelős igazgatója megköszönte a beruházó bizalmát, majd elmondta: nem ismeretlen számukra a régió: korábban az Alföldi Tej- és a Continental-gyár építkezésében is részt vettek, idén pedig a BMW-gyár területén kezdték meg az alapozási munkákat. Kifejtette:
az Egyetem Tower építkezése több szempontból is úttörőnek számít.
Egyrészt mert olyan magas színvonalú lakóépületet hoznak létre, ami a régióban egyedülálló, másrészről a felhasznált technológiája is kuriózum: a megyében még nem készült réseléses eljárással mélygarázs. A mintegy 10 méter mélységű, háromszintes létesítmény kialakításához több mint 20 méter mélységig markolnak résfalat a talajban.
Ahogy a nagy presztízsű helyszín és az összetett projekt is igényli, a beruházó és a HBM között már az első lépésektől kezdve szoros az együttműködés. Ez lehetővé tette, hogy a kisebb alapterületen is megoldják a szomszédos épületek lakói számára a folyamatos közlekedést, illetve hogy a munkaterület méretéből adódó egyéb kihívásokra is hatékony megoldásokat találjanak.
Az Egyetem sugárút új lakóháza a tervek szerint a jövő év végére készül el, a lakások több mint egyötöde már vevőre is talált. Addig is további információt a beruházásról, lakáslistát a www.egyetemtower.hu oldalon találhatnak az érdeklődők.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.