Folytatódik a fertődi Esterházy-kastély felújítása a ZÁÉV és a Fertődi Építő kivitelezésével.
„A fertődi Esterházy-kastély turisztikai célú fejlesztése” elnevezésű projekthez kapcsolódó generál kivitelezési feladatokat a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. konzorciuma végezheti el csaknem 3,2 milliárd forintból – derült ki az uniós közbeszerzési adatokból.
A Győr-Moson-Sopron megyei kastély főépülete, vagyis az úgynevezett múzeumi tömb fog jelentősen megújulni mintegy 2400 négyzetméteren.
A felújítás érinti a pincét, a földszintet, az I. emeletet, valamint a II. emelet keleti oldalának egyes helyiségeit, az óraszintet és a belvedere szintet is.
Ezenkívül a keleti összekötő szárny pincéjén és földszintjén is dolgoznak majd. A keleti szárny déli végében helyreállítják a lépcsőt és a csatlakozó I. emeleti közlekedő területet.
A jelenlegi felújítás csak az épület belső tereit és a díszudvar felőli előlépcső restaurálását érinti.
A földszint megnyitásával a kastély eredeti közlekedőrendszere helyreállhat, így a földszint és az emelet körbejárhatóvá válik. A keleti szárny déli végében felújítják a földszintről az I. emeletre vezető lépcsőt is. A kivitelezők különböző restaurálási szakmunkák mellett látják el feladatukat, így kő-, fa-, fém- és festőmunkálatok is folynak majd.
A középső épületrészben új vizesblokkokat alakítanak ki. Itt a 2008 és 2012 között végzett felújításokkal nem érintett múzeumi területek helyiségei szépülnek meg. A II. emeleten az óraszint megközelítését lehetővé tevő helyiségeket a felsőbb szintek előtereként alakítják ki.
Az óraszintre vezető lépcső alatt, a jelenlegi Leopoldina lakosztály fürdőjének helyén vizesblokkot hoznak létre előtérrel.
Az óraszinten vetítő tér, míg a belvedere szinten a kiállítási funkció mellett időszakos rendezvények megtartására alkalmas tér várja majd a látogatókat.
A belvedere rendbehozásánál a korábbi fa födémet állítják helyre. Az új osztófödémre íves vonalvezetésű, fa és gipszkarton borítású acél lépcső vezet majd fel, míg a II. emeletről az óraszintre érkező lépcsőt a jelenlegi lépcső átalakításával, arra ráépítve alakítják ki.
A földszint és az I. emelet feletti födémben új födémszakaszokat építenek a lichthof területére. A felújítás során sok helyen elbontják a korábban beépített válaszfalakat és burkolatokat.
A főépület pincéjében is jelentős változtatásokat hajtanak végre:
A földszinten, az I. emeleten, az óraszinten és a középrész kiállító tereiben központi fűtést alakítanak ki padlókonvektoros rendszerrel. A vetítőteremben hővisszanyerős gépészeti szellőzés és klíma készül. A szellőzés természetes módon, ablakokon keresztül történik majd.
Az épületben működő biztonságtechnikai hálózatot részben kiegészítik, és új, informatikai passzív hálózatot készítenek három központtal.
Emellett intelligens elemekből felépített vagyonvédelmi rendszerről is gondoskodnak.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.