A tervezett modernizáció újabb lehetőségeket, köztük új munkahelyeket jelent a falunak.
Megújul 10 milliárd forintból a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház telephelye Mosdóson - jelentette be Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A várhatóan egy év múlva kezdődő, három ütemben megvalósuló fejlesztési program magában foglalja:
Utóbbiban minihotelt alakítanak ki a betegek hozzátartozóinak elhelyezésére.
Az intézmény szakmai profilja belgyógyászat, kardiológiai és mozgásszervi rehabilitáció, geriátria és hospice ellátás lesz. Az eseményen elhangzott: a betegbiztonság, a betegek komfortérzetének növelését, munkahelyek megmentését, 50 új munkahely létesítését várják a beruházástól.
Moizs Marianna, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója azt mondta, az intézmény mosdósi telephelyének rekonstrukciója a kivitelezés megkezdésétől számítva 2-3 évet vesz igénybe, de az ellátást a munkálatok ideje alatt folyamatosan biztosítani fogják.
Keresztes József, Mosdós polgármestere azt közölte, a kórházi telephely működése jelentősen hozzájárul a település fejlődéséhez, a tervezett modernizáció újabb lehetőségeket, köztük új munkahelyeket jelent a falunak.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.