A talaj kitermelése, majd szilárdítása is elkezdődik, aminek eredményes elvégzését követően a projekt stratégiai fontosságú pontjának számító, úgynevezett első beton is bekerül majd a földbe.
Hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta,
július elején megindul a résfalazási munka, amely rendkívül fontos a reaktorok biztonságos működésének szempontjából. Emellett megkezdődik a talaj kitermelése, majd szilárdítása, aminek eredményes elvégzését követően a projekt stratégiai fontosságú pontjának számító, úgynevezett első beton is lekerül majd a földbe.
A tárcavezető a Roszatom orosz nukleáris energetikai konszern vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalását követően azt is üdvözölte, hogy az Európai Unió egy hónap alatt jóváhagyta a két új paksi erőművi blokk építésére vonatkozó szerződés módosításait. "A módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett." Hozzátette, a módosítással egyértelműsítik azokat a nukleáris biztonsági szabályokat, amelyek az európai sztenderdeknél is jóval szigorúbbak, és garantálják, hogy biztonságos erőmű fog épülni Pakson.
Jelezte, mind a Roszatom, mind mi, a kormány részéről elkötelezettek az iránt, hogy az új paksi blokkoknak a következő évtized legelején szolgálatba kell állniuk. "Eddig sikerült elérnünk azt, hogy a nukleáris ipart semmifajta szankció ne sújtsa, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy szankciók nem csak írásos, hanem íratlan formában is léteznek" - hangsúlyozta.
A miniszter kiemelte, hogy a jelenlegi 2000 megawattos nukleáris kapacitás 4400 megawattra emelésével Magyarország a villamosenergia-szükségletének 75 százalékát maga tudja majd előállítani, így hazánk jelentősen függetlenítheti magát a nemzetközi energiapiacok "eszetlen" árváltozásaitól. "Ráadásul környezetvédelmi szempontból is hatalmasat lépünk majd előre, ugyanis ha üzembe helyezzük a két paksi blokkot, akkor évente 17 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tudunk megspórolni" - mondta.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.