A Fejér-B.Á.L. és az Épkar közös munkájával elkészülő három és félszintes épület hasznos alapterülete mintegy 6100 négyzetméter lesz.
Szerkezetkész lett és elérte legmagasabb pontját a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új belgyógyászati tömbje szeptember 15-én, ennek alkalmából megtartották a bokrétaünnepet.
A beruházás Székesfehérvár egyik legfontosabb építkezése, melyben a Fejér B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. kivitelezésével, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) megbízásában 112 ágyas épületet és az intézményt a korábban is használt részével összekötő folyosót adnak át. Az alapkövet 2022. márciusában tették le.
Az új tömb hasznos alapterülete több mint 6100 négyzetméter, a folyosóé pedig mintegy 1000 négyzetméter lesz. Az épületben az intézmény onkológiai, pulmonológiai és infektológiai osztályai kapnak majd helyet és 112 ágyban kezelik majd a pácienseket. A beruházás kezdetén pedig elbontottak három elavult kisebb épületet, hogy helyet csináljanak az új belgyógyászati központnak.
A rendezvényen elsőként felszólaló prof. Dr. Bucsi László, a kórház főigazgatója is rámutatott, hogy a bokrétaünnep jelentősége az, hogy az épület elérte legmagasabb pontját és szerkezetkész állapotát. Visszaemlékezett a 2020 óta lezajlott és zajló fejlesztésekre, külön kiemelve az új tömb építkezésének méretét.
Bemutatta továbbá mind az új építésű emeletek, mind az ágyak és szobák számát, szavaiból pedig kiderült, hogy pénzügyi szempontból ez a leghatalmasabb projekt a felsoroltak közül. Megköszönte minden jelenlévőnek a munkában való részvételt és kifejtette: bízik abban, hogy 2024 júliusában véget ér a projekt.
Nyul Zoltán, az ÉKM magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkára elmondta: komoly eredmény, hogy a bokrétaünneppel immár látszik a vége a munkálatoknak és nagyon komoly munkamennyiséget végeztek el a fejlesztésben. Hangsúlyozta: a projekt minden szempontból megfelel a minisztérium törekvéseinek is, hiszen minden beruházásuk üzemeltethetőség, fenntarthatóság, gazdaságosság és esztétikai szempontból is minden résztvevő gyarapodását szolgálja.
„Ennek a beruházásnak az új elemei, meggyőződésem, hogy magas szinten hozzá fognak tenni az intézmény egészéhez” – mondta el. Kiemelte még: működő kórházban zajlik a beruházás, ami kompromisszumokat igényel a résztvevőktől.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, egyben helybeli országgyűlési képviselő többek között rámutatott: a nap nagy jelentőségű, de emellett az is fontos, hogy egy olyan épület készül el, ami a székesfehérvári, Fejér vármegyei gyógyító munkának lesz a része. Köszönetet mondott a főigazgatónak és minden kórházi munkatársnak, a beruházást támogató kormánynak, a döntést előkészítő intézményeknek és azoknak is, akik az építkezést megvalósítják.
Mészáros Attila alpolgármester kifejtette: amikor a kormány meghirdette a Modern Városok Programot, akkor Székesfehérvár számára egyértelmű volt, hogy két területnek mindenképpen benne kell lennie a programban: az egészségügynek és az oktatásnak is.
„Nagy öröm, hogy mind a kettőben nagyon nagyot fogunk tudni előre lépni - hangsúlyozta, külön kiemelve, hogy a vidék legnagyobb kórháza új épületet kap.” Az alpolgármester beszédje végén szintén köszönetet mondott a projekt minden résztvevőjének.
A kivitelező Fejér-B.Á.L-Épkar konzorcium képviseletében Bernwallner Vilmos projektigazgató visszautalt a kórház főigazgatójának beszédére, amikor elmondta: a bokrétaünnep egy nagyon régi hagyomány, a korai középkorra nyúlik vissza, amikor az épület építői és megbízói közösen ünnepelték azt, hogy a szerkezet teljesen elkészült.
„Építeni nagyon szép dolog minden esetben, de kórházat építeni kiemelten szép és hasznos is, mert ezzel közvetve hozzájárulunk az emberek megmentéséhez, vagy élete könnyebbé tételéhez”
– mondta el.
Köszönetet mondott a minisztériumnak, a kormánynak és a kórháznak. Az utóbbinál külön kiemelte a főigazgatót és minden kollégáját, aki részt vesz abban, hogy a beruházás elkészülhessen, megköszönte a szakmai munkát is, amivel támogatták ezt. Kifejtette: szerinte egy olyan épület terveztek meg, amire mindenki méltán lehet majd büszke.
A projektigazgató emlékeztetett: a szerződést 2021. november végén kötötték meg, egy összetett munkára. Ez a feladat nem az a klasszikus projekt, ahol rendelkezésre áll egy terv és elkezdődik az építkezés. „Meg kellett tervezni az épületet jóváhagyási tervből, engedélyezési, kiviteli terveket kellett készíteni, illetve fájó szívvel, de el kellett bontani három régi épületet, melyek korszerűen már nem lettek volna felújíthatóak.” Elmondta, ez kifejezetten nagy mennyiségű törmelék elszállításával és jelentős kamionforgalommal járt, amit a kórház türelemmel viselt.
Az ezt követő közműkiváltásokról kifejtette, hatalmas mennyiségű munka volt. A régi épületek alatt közel 10 kilométernyi vezetéket kellett lefektetni, mire eljutottak oda, hogy a munkaterület a további feladatokra is a rendelkezésükre állt. „30-40 év örökségét kellett rendbe rakni” - fogalmazott.
Rámutatott arra, hogy maga az épület 6113 négyzetméteres lesz egy 300 négyzetméteres belső udvarral. A számoknál maradva elmondta: meg fog épülni 1200 négyzetméter külső térburkolat, aszfaltburkolatból pedig 1460 négyzetméter, illetve 880 négyzetméteren 40 darab új parkolóhely.
Bernwallner Vilmos kifejtette továbbá: nagy mennyiségű földmunkát kellett elvégezni és mivel a talajadottságok sem jók, ezért 233 cölöpöt kellett befúrni az épület alá. Kitért arra is, hogy ezt követően, amikor elkezdték az alapozást, a belső ellenőrzés kimutatta, hogy a beépített beton minősége nem 100 százalékosan megfelelő, ezért felelős kivitelezőként visszabontották az addig elkészült építményt, földmunkát végeztek, és újra elvégezték a szükséges feladatokat.
Az építkezés látványos része ezután kezdődött el.
A projektigazgató hangsúlyozta, hogy nagyon sok idő eltelt mire a föld fölött tudtak építkezni, de ennek ellenére az október 25-i szerkezetépítési határidőhöz képest a szerkezet már szeptember 15-re teljesen elkészült.
Bedolgoztak 4000 köbméter betont és több mint 600 köbméternyi acélszerkezetet. Elmondta: jelenleg a szárazépítési munkák vannak folyamatban és hozzátette: a falazás 95 százaléka szintén készen van, és megkezdődtek a gépészeti és elektromos alapszerelések.
A következő feladatokról beszélve a felvonóépítési munkákra tért ki, majd kifejtette, az épület 4000 négyzetméter modern burkolattal lesz ellátva, ami hozzájárul ahhoz, hogy gazdaságosan működhessen. Emellett rámutatott: a folyosó kialakítása is hátravan még, melynek elkészültével hűtött-fűtött összeköttetést alakítanak ki a kórház többi részével, új nyílászárókkal, modern külsővel.
Felszólalása végén régi hagyományokat követve a Jóisten áldást kérte az építkezésre, hogy továbbra is balesetmentesen folytatódhasson.
Az eseményen a felszólalókon kívül többek között részt vett még:
A beszédeket követően a bokrétát ünnepélyesen felhelyezték az új tömbre, majd a résztvevők az épület vezetett bejárásán vettek részt. Végül pedig az eseményt állófogadás zárta.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
Többek közt az ár-apasztó műtárgy leszakadt rézsűjének helyreállításán dolgozik a HE-DO.