Dízel helyett a jövőben csak elektromos vontatású szerelvények érkeznek Ausztria felől ezen a pályán a soproni állomásra.
Modernizálják a Mattersburgerbahn vasútvonalat, amely Bécsújhelytől (Wiener Neustadt) Nagymartonon (Mattersburg) át, Lépesfalva-Somfalva (Loipersbach-Schattendorf) határátkelőn keresztül Sopronba vezet – közölte az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) hírére hivatkozva a magyarhirlap.hu.
A fejlesztések nyomán több vasúti átjárót alul- és felüljárókkal váltanak majd ki, ami a közlekedők biztonságát növeli.
A vonal mentén megújul hat vasútállomás:
Ezek mindegyikén akadálymentes peront alakítanak ki és korszerűsítik az utastájékoztató rendszereket is. Az említett vonalon a dízelvontatást elektromosra cserélik, ami csökkenti a költségeket és a környezeti terhelést.
A Béke utca és a Tahi utca kereszteződésében új gyalogos-átkelőhelyek létesülnek, ehhez pedig átépítik a villamospályát és teljesen új jelzőlámpás forgalomirányítási rendszert is kiépítenek.
A két ország alagútfejtő projektcsapatai mintegy 1400 méterrel Brenner-hágó alatt értek össze. Az új alagútban a személyvonatok menetideje Innsbruck és Bolzano között 2 óráról alig 50 percre csökken majd.