Új közlekedési rendszer, hatékonyabb forgalomszervezés és több zöldfelület – ilyen lesz a Bosnyák tér a fejlesztő Bayer Property és a kivitelező Bayer Construct munkájának köszönhetően.
A Zenit by Bayer névre keresztelt legnagyobb zuglói fejlesztésről, a városrész számos újító megoldást felvonultató projektjéről több alkalommal is beszámoltunk. Kevés szó esett azonban arról, hogy a Bayer Construct Zrt. által kivitelezett óriási beruházás a környező közutak átépítésével is jár majd. A közcélú fejlesztések részletes terveiről a Bayer Property szenior projektmenedzserét, Király Mártont kérdeztük.
„A zuglói projekt környezetében lévő közterületek fejlesztése is a beruházás fontos része” – tudtuk meg Király Mártontól. Vállalásuk nem csak a Csömöri utat érinti a Nagy Lajos király útja és a Rákos-patak között (ahol egyébként a meglévő hidat is kibővítik), hanem a Rákospatak utcát is egészen a Vezér utcai csomópontig, továbbá a Bosnyák utcát. E fejlesztésekről kaphattunk átfogó képet.
Nagy volumenű a fejlesztés és nagyon szembeötlő, hogy bár régóta tervezték a terület újragondolását, az sosem valósult meg, ezért a környék közterületeit sem fejlesztették évtizedek óta. E sajnálatos helyzetből fakad, hogy nagyon elavult infrastrukturális elemek találhatók a környéken. „Ebbe sajnos a Bosnyák tér is beletartozik, akármilyen fontos közlekedési csomópont” – emelte ki Király Márton. A Bosnyák tértől észak-keletre eső útszakaszokat rendezi most a Bayer az új városrész kialakításához kapcsolódóan.
Nap mint nap érezhető változást jelent majd az átalakulás: rendezett, előremutató megoldásokkal egy új, zöldebb és élhetőbb környezet alakul majd itt ki. „Különösen szerencsés, hogy nem csak a telekhatárokon belül fejlesztünk, hanem azon kívül is. Ilyen volumenű infrastruktúra-fejlesztést nem szoktak vállalni egy-egy projekhez a fejlesztők, azonban itt hatalmas szükség van rá. A korszerűsítéssel minden környéken lakó jól jár, nem csak a ZVK új lakói és bérlői” – tudhattuk meg a közútfejlesztés hátterét.
„Természetesen úgy gondolkodtunk, hogy akik itt bérelnek majd irodát vagy itt laknak, azok könnyen meg tudják közelíteni a területet és a kerületi lakosok sem szenvedjenek hátrányt. Ezt meg kellett oldanunk a közlekedési rendszer áttervezésével. Az volt a cél, hogy az ide érkező és az itt áthaladó autósok ne töltsenek több időt az úton amíg áthaladnak rajta, mint eddig – hiába lesz nagyobb a forgalmi terhelés. Ezt minden számításunk szerint sikerül majd elérnünk”
– mondta.
Mikro- és makroszimulációt is végeztek a közlekedési hatásvizsgálat során és megbecsülték, hogyan alakul majd át a forgalom, ha lezárul a projekt. Ez a szimuláció adta meg, milyen közlekedési stratégiát érdemes követni és azt is, hogy milyen változtatásokat kell végrehajtania a beruházónak az útvonalak tekintetében.
„Folyamatban van az útépítési engedélyek beszerzése, az év első felében a kivitelezést szeretnénk elkezdeni” – ismertette a jelenlegi helyzetet Király Márton.
Komoly beruházási költség ugyan, de egy útépítés elemeként van a leginkább értelme a közművesítés revíziójának is. „Nem látványos, de nagyon fontos eleme ez a projektnek, köztük egy négyszáz méteres, nagyon régi és elavult víz főnyomóvezeték cseréjét is elvégezzük. Természetesen erre a projekt miatt is szükség van, ebből azonban a környéken lakók is profitálnak, hiszen nem csak a Zenit használja majd a megújult vezetékeket” – tette hozzá.
„Tervünk lényege, hogy elkülönítettük a tömegközlekedés útvonalait az autós forgalomtól” – részletezte a projektmenedzser. „A tömegközlekedés egy középső tengelyen kap helyet 2x1 sávos buszsávban, védett útvonalon. Ez jelentősen gyorsítja a buszok mozgását, hiszen így nem kerülhetnek dugóba.”
A tömegközlekedés előnyben részesítése mellett a jelenlegihez hasonlóan 2x1 sávos utat építenek ki, a kapacitásbővítést pedig kanyarodósávokkal érik majd el. Irányhelyes kerékpársávokat alakítanak ki, mert különösen fontos, hogy a Zenit, ezzel a Rákos-patak is kényelmesen megközelíthető legyen kerékpárral.
A Bayer törekvése az, hogy fasorok kerüljenek a Csömöri út érintett, több mint fél kilométeres szakaszára. „Nagyon sokat gondolkodtunk ennek megoldásán, mert bár széles az út, nagyon sok funkciót kellett elhelyeznünk rajta, valamint a terület közművekkel erősen terhelt. Végül sikerült megoldanunk, így a buszsávok között is el tudtunk vezetni egy fasort, ami nagyon kellemes látvány lesz majd; a járdához telepített fák pedig már pár éven belül árnyékot adhatnak. A buszsávot úgy alakítjuk ki, hogy az később alkalmas legyen villamos fogadására is. Ha egyszer úgy döntenek, hogy itt villamos járjon, erre lehetőség lesz.”
Fontos eleme a projektnek a Csömöri út végén lévő, 2x1 sávos patakhíd bővítése is annak érdekében, hogy a buszok akadálytalanul át tudjanak haladni rajta és a biciklisávot se kelljen a szűkület miatt átterelni. A területen lesz egy új buszmegálló, a Zenit Corsohoz közel, de átalakul a Bosnyák tér buszvégállomás is.
Nagy hangsúlyt helyeznek emellett a környezetre is: a közvilágítás is megújul, illetve tájépítészeti vonatkozásban is nagy előrelépés lesz a tervezett állapot a jelenlegihez képest. Nem csak fasorokat telepítenek, de intenzív, minőségi növényzetet is kihelyeznek a közterekre. Parkosított terek születnek majd öntözőrendszerekkel.
Nem nagy bővítések, mégis látványos beavatkozások várhatók a Rákospatak utcában. Kanyarodósávot építenek majd annak érdekében, hogy az ide érkező forgalom zavartalanul tudjon haladni, illetve a Zenit by Bayer telekhatárán futó jelenlegi, szervízút-féle makadámút megszüntetésével járdát alakítanak ki egy egészen széles zöld sávval. „Annyi fát ültetünk ide, amennyit csak lehetséges” – szögezte le a projektmenedzser.
A Rákospatak utca fejlesztése kicsit túlnyúlik majd a Vezér utcán is, mert jelenleg a buszok csak úgy tudnak megállni a kereszteződésben, hogy feltorlódik mögöttük a forgalom. E kellemetlen helyzet felszámolására új buszöblöket képeznek majd.
Faltól falig aszfaltút határolja délről a zuglói fejlesztés területét, amely egy időszakos piactér is. A teresedés középre kerül majd, a határoló utakat a piactér és annak két oldalán vezetik el. „E terület is jelentősen átalakul, több zöldfelület lesz – tudtuk meg – és lehetőség marad arra, hogy az időszakos piacot megrendezhessék. Természetesen új burkolatokkal látjuk el a területet, valamint a Bosnyák köz is új járdát és kopóréteget kap.”
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.