2024.02.21, Szerda
Így halad majd idén a paksi bővítés
Fotók: Paks II. Atomerőmű Zrt./Facebook

Így halad majd idén a paksi bővítés

mti

2024.02.06. 15:30 - Szabó Ákos

Vízválasztó munkafolyamatokra kerül sor 2024-ben.

Hirdetés

Lapunkban rendszeresen írunk a Paks II-es óriásberuházásról, interjúkkal és szakmai cikkekel tájékoztatva az óriásprojekt részleteiről. Most ismét hírek érkeztek az atomerőmű építkezésről: február 6-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adott tájékoztatást a sajtónak a sopronbányai kihelyezett kormányülés szünetében.

A tárcavezető többek között elmondta: nemrég telefonon tárgyalt Alekszej Lihacsovval, az orosz Roszatom vezérigazgatójával, akivel áttekintették a paksi bővítés állását, ahogy rendszeresen teszik, hogy minél előbb át lehessen adni a beruházást.

Ennek kapcsán tudatta, hogy az építkezés ütemesen és zavartalanul folyik, tavaly év végén lezárult a 2,7 kilométernyi résfalazás, most a talajszilárdítási munkálatok zajlanak, amelyek nagyon fontosak a leendő erőmű biztonsága szempontjából.

Ezzel majd a jövő év közepére fognak végezni, addig 70 ezer cölöpöt kell a földben változó mélységben elhelyezni, amelyekből eddig háromezer van meg.

 

Már a hónapban megkezdik a teszteket az első beton öntéséhez

Ezzel párhuzamosan megkezdték azon létesítmények kialakítását is, amelyek az úgynevezett első beton öntéséhez lesznek szükségesek.

"Az első beton mindig vízválasztó egy atomerőmű építése során. Igazából onnantól kezdve kerül - mondjuk úgy - a még érdemibb fázisába a beruházás"

- mondta.

"A jelenlegi menetrendet, úgy néz ki, hogy tudjuk tartani, hogy az idei esztendő végéig az első beton öntésére sor fog kerülni, az ehhez szükséges teszteket már februárban meg fogjuk tudni kezdeni"

- jelentette ki.

 

 

A miniszter közölte, hogy az Országos Atomenergia Hivatal már kiadott minden szükséges engedélyt a most zajló és a küszöbön álló munkák tekintetében. "És folyamatosan dolgoznak a kollégáim azon, hogy az újabb és újabb engedélykérelmeket beadják" - fogalmazott. Továbbá arra is kitért, hogy ebben nagy segítség az, hogy az Országgyűlés nemrég elfogadta a nukleáris biztonsági törvény módosítását, amelynek értelmében az engedélyezési folyamat sokkal egyszerűbb lett, így a beruházás a biztonsági követelmények maximális figyelembevétele mellett is gyorsabban tud haladni, mint eddig.

 

A reaktortartály előállítása tavasszal indul

Bejelentette, hogy valamikor tavasszal, várhatóan áprilisban meg fog kezdődni az úgynevezett hosszú gyártási idejű elemek közé tartozó reaktortartály előállítása, ehhez az alapanyagok beszerzése már zajlik, míg a szintén rendkívül lényeges olvadékcsapda áprilisra vagy májusra el is fog készülni.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a paksi bővítés nyomán hazánk jelenlegi nukleáris kapacitása a duplájára fog nőni. Tájékoztatása szerint a két újabb reaktorblokk építésével körülbelül 70 százalékra fog emelkedni az atomenergia részesedése Magyarország villamosenergia-ellátásában, és ha ehhez hozzájönnek még a jelenlegi és a következő években tervezett napenergia-kapacitások, akkor már rendkívül közel lesz az önellátás.

 

Jelentősen csökken az ország szén-dioxid kibocsátása

Aláhúzta: a paksi bővítés nyomán évi 3-3,5 milliárd köbméterrel lesz csökkenthető a földgázimport, és így az ország jóval kevésbé lesz kitéve a nemzetközi energiapiac viszontagságainak, áremelkedéseinek, észszerűtlen változásainak. Ráadásul ezáltal a szén-dioxid-kibocsátás is nagyjából 17 millió tonnával mérséklődhet, ami jelentősen hozzájárul a környezetvédelmi erőfeszítésekhez - hangsúlyozta.

Végezetül pedig elmondta azt is, hogy Alekszej Lihacsov hamarosan ismét hazánkba látogat, hogy ismét áttekintsék a folyamat állását és az ahhoz kapcsolódó jogi ügyeket.

Mi épül?PaksPaks IIpaksi atomerőműmélyépítés

Hírlevél

Hirdetés