A Flex új létesítményében elektromos és hibrid járművekbe kerülő részegységeket gyártanak majd.
A Zalaegerszegen harminc éve jelen lévő Flex, 90 millió eurós beruházással, tízezer négyzetméteres autóipari gyáregységet épít és technológiai fejlesztést hajt végre. A magyar állam a projekt bekerülési összegének 20 százalékát biztosítja támogatásként. A termelés a tervek szerint 2025 év derekán kezdődhet el az új üzemben.
Az ünnepi eseményen a Flex alelnöke, Péter Ágota arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben ez már a harmadik alapkőletételi eseménye a zalaegerszegi gyárnak. Az alelnök felidézte, hogy a telefonok és egyéb elektronikai eszközök bérgyártását követően az autóelektronika felé fordultak, napjainkra a vállalatot a nagy világmárkák vezető tervező- és gyártócégeként tartják számon. Péter Ágota elmondta:
Az elmúlt nyolc évtizedben 150 millió dollárt fektettek be, így a város ma már a Flex európai autóipari gyártóközpontjának számít. Ezt egészíti ki a mostani, 90 millió euró értékű beruházás, amelyből 65 milliót a technológiai fejlesztésre fordítanak, 25 milliót pedig a nagy tisztaságú gyártóüzem felépítésére.
A jövő év közepétől kezdődhet el a gyártás, az új üzemben elektromos és hibrid autókhoz készítenek majd nagyfeszültségű átalakítókat.
Az eseményen jelen volt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőjében kiemelte, a zalaegerszegi beruházás olyan bővítés, amely "technikai, tudományos fejlesztésen alapul", és nem csak 210 új munkahely jön létre, de jól képzett munkavállalókra - köztük 20 kutatás-fejlesztési szakemberre - van szükség az üzleti terv valóra váltásához.
Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy a kormány 2016-ban döntött a ma már a világ legmodernebbjének számító tesztpálya felépítéséről. Ez az ökoszisztéma azóta két high-tech gyárat is idevonzott, a Rheinmetall mellett a Flexet, továbbá két világcég kutatóbázisa is felépült, az AVL-é és a Bosché.
Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) egyebek mellett arról beszélt, hogy 255 hektáron épült fel az elektromos és önvezető autók számára készült tesztpálya, amelyhez év végére elkészül az ovális pálya is.
A nyílászárók beépítése, a vakolás és a gépészeti szerelés is javában zajlik a Forrás utcai intézménykomplexumnál, ahol az Épkar Zrt. dolgozik.
Egymillió forintos négyzetméterár körül tudják tartani a lakások árát Debrecen új fejlesztésében.