2024.10.24, Csütörtök
Elrajtolt a fővárosi Gellért Hotel fellújítása
Fotó: Wikimedia

Elrajtolt a fővárosi Gellért Hotel fellújítása

Forrás: Index

2024.10.24. 13:23 - Szabó Ákos

134 vendégszoba és 34 lakosztály várja majd a vendégeket, külön figyelmet fordítanak az épület formájának, örökségének megőrzésére.

Hirdetés

Megkezdődött a Hotel Gellért teljes körű, műemlékvédelmi előírások mentén zajló felújítása Budapesten, aminek célja, hogy megőrizze az épület történelmi örökségét és visszaadja a szálloda egykori fényét – írja a BDPST Group közleménye alapján az Index.

A beruházó tervei szerint az épület ismét Budapest ikonikus hoteljeként nyílhat meg, mint a Mandarin Oriental első Magyarországon üzemeltetett egysége.

 

Archív fotók és tervek alapján rekonstruálják a kiemelt nagytermeket

A szállodában az előzetes tervek szerint 134 vendégszobát, köztük 34 lakosztályt alakítanak ki, három kiemelt belső teret – a Lobbyt, a Duna termet és a Gobelin termet – pedig nagyrészt eredeti pompájának megfelelően rekonstruálnak múzeumi archív fotók és tervek alapján.

A belső terek kialakításáért a neves Alexander Waterworth Interiors Ltd londoni belsőépítészeti stúdió felel.  

„A Hotel Gellért felújítása egyszerre jelenti az értékmentést és az értékteremtést. Ez a projekt nemcsak egy ikonikus épület múltjának megőrzéséről szól, hanem arról is, hogy a szálloda egy korszerű, nemzetközi színvonalú egységként újra elfoglalja méltó helyét Budapest szívében."

– hangsúlyozta többek között Kecskeméthy Zoltán, a BDPST Ingatlanfejlesztő ügyvezető igazgatója.

 

Toronydaru nélkül újítják fel a főváros egyik legjobban ismert épületét

A felújítás első szakaszában a DVM Group mint generálkivitelező a nem szerkezeti bontásokat és alapozásmegerősítési munkálatokat végzi el. A kivitelező kiválasztására irányuló eljárásban meghatározó szempont volt, hogy nem használnak toronydarut vagy külső hulladékcsúszdákat, ezáltal védve az épület homlokzatát és a város látképét – írják. A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy

a szálló értékmentése a munkálatok előtt megtörtént, a berendezési tárgyak és burkolatok egy része értékesítésre, illetve múzeumokhoz került, továbbá adományként ajánlották fel különböző intézmények számára. Az összes bontott anyagot a vonatkozó előírásoknak megfelelően kezelik. A hulladék szelektálása kiemelt fontosságú, ezért a környezetre és egészségre káros anyagokat – például az azbesztet – már az elszállítást megelőzően a helyszínen kiszűrik és biztonságosan eltávolítják.

A szálloda üzemeltetője a nemzetközileg elismert, felső kategóriás hoteleket üzemeltető Mandarin Oriental Group lesz, amely cégcsoportot a CNBC amerikai hírtelevíziós csatorna első helyen rangsorolt a Legjobb luxury hotel brandek listáján 2023-ban – áll még a tájékoztatóban.

Fotó forrás: WikiTamasB, HotelGellert, CC BY-SA 3.0

Mi épül?Gellért SzállóDVM groupBDPST Zrt.Alexander Waterworth Interiors LtdműemlékfelújításszállodafelújításszállodaberuházásBudapestXI. kerület

Hírlevél

Hirdetés