Nógrád vármegye gazdagodott egy új sport- és rekreációs központtal.
Tanuszodát adtak át szerdán a Nógrád vármegyei Szécsényben, a nettó 800 millió forintból megépült létesítmény a 38., amely a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében készült el. Mint az a közbeszerzési adatokból kiderül, a kivitelezést a Zöld Élet Hulladék-újrahasznosítási Szociális Szövetkezet végezte el.
A szécsényi Sport utcában található Liget tanuszodában két medence van, a kisebb 10x6 méteres és 80 centiméter mély, a 25x15 méteres nagymedence vízmélysége 1,9 méter. Az uszoda hasznos alapterülete 1311,8 négyzetméter.
A felavató eseményen Stayer László, Szécsény polgármestere örömét fejezte ki, hogy a tornacsarnok után megépült a Sport utcában működő uszoda is, és kifejtette, hogy a létesítmény a térség 14 települése közel 20 ezer lakója számára épült.
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a gazdaságos üzemeltetést segítik a gépészeti megoldások, valamint a napenergia hasznosítása. Kiemelte, "elnyújtott, elég sok nehézséggel tarkított kivitelezés volt", ezért a projekt sikerének az együttműködést nevezte.
Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője közölte, hogy Nyugat-Nógrád immár mindhárom járási központjában van tanuszoda, a szécsényi mellett Balassagyarmaton és Rétságon is. Emlékeztetett rá, hogy 2010 előtt innen csak Vácra vagy a felvidéki Nagykürtösre mehettek az úszni vágyók.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.