Zöldmezős beruházásban, 17 hektáron.
Új gyermekkórházat építenek Kolozsváron, a közel egymilliárd lejes (80 milliárd forint) beruházás telkét pénteken vette át a kivitelező - közölte a Kolozs megyei önkormányzat a napokban. A nagyszabású építkezést, mint az Actual de Cluj is megírta, a Bog’Art - CCN Altyapı Yatırımları ve İnşaat A.Ş. - UTI Construction and Facility Management - Dacorum Grup - D.Z. Medicale - Terratest Geotehnic S.A. konzorcium fogja megvalósítani, az óriásprojekt négy évig tart majd a tervek szerint. A társulást vezető bukaresti központú Bog’Art SRL Románia egyik legjelentősebb építőipari vállalata.
Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke az eseményen közölte: Romániában ez az első zöldmezős egészségügyi beruházás az 1989-es rendszerváltás után.
A Kolozsváron, a Borháncs negyedben 17 hektáron épülő gyermekkórházban 50 ezer beteget látnak majd el évente. Az intézményben 506 ágy lesz a beutalt betegek, 51 pedig az egészségügyi intézményben egy napig maradók számára. További 30 az intenzív osztályon áll majd rendelkezésre.
Az épületnek a földszinten és alagsoron kívül öt szintje lesz, és helikopter-leszállópálya is tartozik majd hozzá. Mint közölték, az egész Erdélyt kiszolgáló egészségügyi intézmény a legmodernebb romániai gyermekkórház lesz, és klinikai-tudományos központként a legújabb orvosi eljárásokat alkalmazzák majd benne.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.
Újabb modern, világítással és vízelvezetéssel ellátott sportpályák épültek a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési programjában, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. közreműködésével. Négy borsodi településen a projekt segítségével a hátrányos helyzetű térségekben élők számára is 21. századi körülményeket teremtettek a mozgáshoz.