A Bayer Construct Zrt. munkájával készült el a projekt.
Az ünnepélyes megnyitót is megtartották a 9,5 hektáros MTK Sportparkban a Kerepesi úton szeptember 29-én. A létesítményt a Bayer Construct Zrt. építette fel, a helyszínt korábban teljes értékű projektzáró összefoglaló cikkben már bemutattuk.
Mint akkor összefoglaltuk: a 94 ezer négyzetméteres telken mintegy 25 ezer négyzetmétert építettek be, emellett 22 ezer négyzetméternyi térkőburkolat és 285 fa is helyet kapott. Az építkezés során 15 ezer köbméter betont és 1670 tonna betonacélt használtak fel, a födémszerkezethez pedig 3666 négyzetméternyi előregyártott panelt építettek be.
A vasárnapi eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a sportpark nemcsak egy csodálatos XXI. századi sportlétesítmény, hanem egy komoly városfejlesztési program, egy kulturális befektetés is és építészeti szempontból sem utolsó.
A miniszter emlékeztetett rá: 1928-ban a Magyar Királyi Népjóléti Minisztérium államtitkára a sportenciklopédiához azt írta, hogy a sport a nemzetnek önmaga iránt való kötelessége, mindenhol nemzeti ügy és az állam, mint ilyet, kötelező kezelni. Hozzátette: a kormány ennek megfelelően ma is kiemelt stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, és mivel az MTK 137 éves fennállása során bizonyította, hogy a nemzet egészének olyan egyedülálló eredményeket szállított, amelyekre mindenki büszke lehet, ezért több mint 29 milliárd forintot biztosított a sportpark megvalósításához, és az összeg véleménye szerint jól hasznosult.
Gulyás Gergely elmondta, hogy
a sportpark területén többek között egy 5000 fős nézőtérrel rendelkező, több mint 11 ezer négyzetméteres sportcsarnok, egy 3800 négyzetméteres edzőcsarnok, 33 800 négyzetméteres zöldterület és egy hatalmas napelempark jött létre, a fűtést pedig az 1350 méter mélyről jövő geotermikus energia biztosítja, így várhatóan a fenntartási költségek is alacsonyak lesznek.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok vívó, a kék-fehér egyesület korábbi sportolója szerint talán az MTK a legtöbb vihart látott klub a hazai sportéletben, hiszen volt időszak, amikor megszűnt, később folyamatos identitásválsággal küzdött, de minden nehézséget túlélt és az "egyesület hajóját végig sikerült a felszínen tartani".
Többek között hozzátette: egy olyan sportpark jött létre, ahová nemcsak a gyermekek jöhetnek örömmel, hanem a szülők is biztonsággal engedhetik el őket.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke hangsúlyozta, hogy a létesítmény elsődleges célja az MTK-sportolók méltó színvonalú kiszolgálása. Többek között a röp-, a kézi- és a kosárlabdázók, a kardvívók, a ritmikus gimnasztikázók, a bridzselők és a sakkozók találnak új otthonra. A sportpark azonban több mint egy sportlétesítmény, hiszen a nyitvatartási ideje alatt minden közelben lakó, illetve fővárosi sportolni vágyó ember is felkeresheti. Emellett alkalmas a zsidó kulturális hagyományok ápolására is - tette hozzá.
Folytatja az útfelújítási munkálatokat a 3716-as számú úton a HE-DO. Vilmány és Vámosújfalu között az 5-ös és a 8-as kilométerkő között már egy jelentős, 17 ezer négyzetméternyi felületen új aszfaltburkolatot alakítottak ki. Októberig egy másik szakaszt is felújítanak.
Elkészült a 23 méter mély munkagödör, folyik a úgynevezett első beton kiöntésének előkészülete.