2017.09.28
Mintegy 900 millió forintot költenek épületfelújításra, 828 millióból pedig az orvosi műszereket és a műtőszobákat fejlesztik. A projekt a 70 milliárdos Egészséges Budapest Program részeként indul el.
2017.09.21
Kormányhatározatban döntöttek a Nemzeti Korcsolyázó Központ megépítéséről, kiírták a projekt tervpályázatát is. Várhatóan 2021-re készül el a létesítmény.
2017.09.12
A vállalat a 2016-ban bejelentett 1500 lakás után idén és az elkövetkező években még nagyobb projektekbe kezd. A rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb volumenű lakásfejlesztési programját hajtják végre.
2017.08.24
Nyomós okunk van rá, hogy épített örökségünk egyik kincsének inkább ma ünnepeljük a szülinapját, 175 évvel az alapkőletétel után. Vajon hányan tudjuk, hogy a Lánchíd átadása előtti felrobbantását az építésvezető akadályozta meg? És azt, hogy elsőként 70 ezer ellenséges katona használta, még félkész állapotában?
2017.09.27
A majdnem 850 négyzetméteres sportközpontban a magyar vívósport fontos részét képező Honvéd sportolói modern körülmények között edzhetnek majd.
2017.09.20
Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője adta át új lakóparkjának épületét a Corvin-negyedben: a Cordia Park Residence a sétány hatodik lakóépülete lett.
2017.09.11
A Parlament egyik legfontosabb, műemlék jellegű konferenciatermét mintegy 500 millió forintból állították vissza a második világháborút megelőző állapotára.