2025.10.26, Vasárnap

Budapest

Három kilátót építenek a Pilisi Parkerdőben

2018.04.03

Mi épül?

A közép-magyarországi régió turisztikai infrastruktúrájának jelentős részét felújítják: többek között erdei fitnessparkokat alakítanak ki és fogadóépületet hoznak létre a Rám-szakadéknál.

Hét színház újul meg egy hatalmas rekonstrukciós programban

2018.03.27

Mi épül?

Öt vidéki és két fővárosi színházat fejlesztenek összesen 43 milliárd forintból: Kaposvár, Debrecen, Veszprém, Győr és Szolnok színháza is megújul, a fővárosi Nemzeti Színházra és a Thalia Színházra pedig 3 milliárd forintot fordítanak.

Könyvtárral bővült a Pest megyei levéltár

2018.03.20

Mi épül?

Az intézmény Vágóhíd úti épülete 2300 négyzetméteres új tömbbel gazdagodott.

Elrajtolhat a munka a csepeli birkózóakadémia építkezésén

2018.03.13

Mi épül?

A kivitelezés első szakaszában a 4000 négyzetméteres központi sportcsarnok készül el, majd az építkezés során többek között kollégiumot és képzési központot is átadnak. A projekt megvalósítását a Jánosik Kft. kezdi meg.

Elindult az építkezés Zugló új nyolcszintes kórházépületén

2018.03.09

Mi épül?

A fővárosi Bethesda Gyermekkórház egy 6,5 milliárd forintos fejlesztéssel bővül ki.

Világszínvonalú zöld épülettel bővült a Váci Greens

2018.03.02

Mi épül?

A 2010 óta épülő irodapark negyedik tömbjét már 60 százalékban ki is adták.

Másfélszeresére nőtt egy év alatt a lakásépítési piac

2018.02.24

Aktuális

A fővárosban sokéves átlagok dőltek meg, miután visszatért a piacra a bizalom.

25 ezer négyzetméterrel bővült a fóti ipari park

2018.02.15

Mi épül?

Százezer négyzetméteresre bővült a számos óriáscég regionális központjának otthont adó East Gate Business Park.

Egyre több lábon állva is ragaszkodik a gyökereihez a Penta

2018.01.28

Aktuális

Pánczél Ottó Péter, a Közép-Magyarországon számos fejlesztést elvégző, mind közterületi munkákban, mind csatornázásban óriási tapasztalattal rendelkező cég ügyvezetője mondta el lapunknak a vállalat filozófiáját és terveit.

Irodaépületből lesz oktatási központ a fővárosban

2018.01.26

Mi épül?

3,6 milliárd forintból kap 4500 négyzetméteres új otthont a Gyermekek Háza alternatív oktatási program, melynek keretében gimnáziumi tagozat is indul.

Zöld erőműveket építene a Főtáv Budapesten

2018.01.25

Energetika

A távhőszolgáltató emellett hulladékhasznosító kialakítását is tervezi, illetve vezetékhálózatukat is jelentősen bővítenék és átalakítanák az elkövetkező 2 évben.

Kőbánya szívében épül meg a Bajcsy Kórház új szakrendelője

2018.01.03

Mi épül?

7 milliárd forintos beruházásban alakítják ki az intézmény új épületét, mely a fővárosi kerület széléről a kórház Maglódi utcai központi telephelyére költözik.

Felújítják a budapesti Városháza homlokzatát

2017.12.20

Mi épül?

A műemléki jellegű épületegyüttes külső felületeit restaurálják, kiírták a feladat tervpályázatát.

Már a hatodik szintnél jár a budai óriásirodaház építkezése

2017.12.13

Mi épül?

A Market kivitelezésében készülő HillSide Offices egy hónapon belül szerkezetkész lesz.

Új szárnyat kap a Budai Irgalmasrendi Kórház

2017.12.05

Mi épül?

A fejlesztést a Grabarics Kft. kivitelezi, műemléképülethez kapcsolnak új részleget. Ezen felül a központi tömb felújítására is hamarosan sor kerülhet.

65 ezer négyzetméteres irodapark épül Budapest nyugati kapujában

2018.03.28

Mi épül?

A WELL Platinum minősítésű Budapest ONE Business Park kivitelezési munkálatait már meg is kezdte a Pedrano-csoport.

15 ezer négyzetméteres új épületben kezelhetik majd a reumát Budapesten

2018.03.20

Mi épül?

Összesen 17,78 milliárd forintból építtet az állam új szárnyat a fővárosi Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézetnek.

Gyermek-centrumkórház is épül: a Heim Pál két új tömböt kap

2018.03.14

Mi épül?

Közel 27 milliárd forint jut a főváros legfontosabb gyermekkórházának bővítésére az Egészséges Budapest Programban.

Így növelik a katasztrófavédelem hatékonyságát

2018.03.10

Mi épül?

Új logisztikai csarnokot építenek Budapesten az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kapacitásainak bővítésére.

Így folytatódik az Újpest sportfejlesztési programja

2018.03.09

Mi épül?

A híres fővárosi sportklub központi épülete és bokszoló-birkózó központja is új szintet és teljes körű felújítást kap.

Modern épületet kap Pesthidegkút egyik legrégebbi óvodája

2018.03.02

Mi épül?

A több mint 630 millió forintos beruházással kialakított új épületben a korábbinál több férőhellyel működhet majd a fővárosi intézmény.

Fél év múlva átadhatja a Vasas-stadiont a Market és a KÉSZ

2018.02.21

Iparági hírek

Az 5100 férőhelyes új arénát beforgatták, lelátói közelebb jöttek a pályához, mellette két új sétány is létrejön, javulnak a parkolási lehetőségek.

Világszínvonalú táncművészeti központot alakított ki Budapesten a Laterex

2018.02.01

Mi épül?

A Táncművészeti Egyetem zuglói campusán egy 1,2 milliárd forintos beruházás során készült el egy közel 2700 négyzetméteres oktatási központ.

Zöld városrészt épít az HB Reavis az Árpád-híd lábánál

2018.01.27

Mi épül?

A hatalmas fővárosi projektben több mint 15 teniszpályányi zöldterülettel körülvéve építenek fel egy 136 ezer négyzetméternyi irodaparkot, a földmunkák látványosan haladnak.

Új emeletet kap a fővárosi Bolgár Művelődési Ház

2018.01.26

Mi épül?

Közel 300 millió forintot fordítanak a ferencvárosi kulturális intézmény fejlesztésére.

Teljesen megújul egy budapesti pláza

2018.01.23

Mi épül?

A tavaly óta Shopmark néven ismert ikonikus Kispest-Határ úti bevásárlóközpont teljesen újjászületik egy átfogó külső és belső átépítés után.

70 éves gimnáziumot újítanak fel 5 milliárd forintból Csepelen

2017.12.28

Mi épül?

A szomszédos Soroksáron pedig új rendőrkapitányságot építenek és befejezik a helyi plébániatemplom 2000-ben megkezdett munkálatait összesen 1,4 milliárd forintból.

Így épül fel a csepeli birkózóakadémia

2017.12.15

Mi épül?

Mintegy 2,4 milliárd forintból alakítják ki a több mint 4 ezer négyzetméteres sportközpontot.

Új szárnnyal bővül a Hűvösvölgy 80 éves kórháza

2017.12.08

Mi épül?

A Szent Ferenc kórházat fejlesztő több mint 3 milliárd forintos beruházás a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósul meg, 1800 négyzetméteres új tömböt alakítanak ki.

Új épülettel gazdagodik a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház

2017.11.27

Mi épül?

Helikopterleszállót fognak kialakítani az egészségügyi intézmény hamarosan felépülő új épületének tetején.