Összesen 3,4 kilométernyi útszakasz felújítása készült el Mezőkövesd és Bükkábrány környékén.
A komplex útfelújítási program keretében a 3-as főút öt, összesen 3,4 kilométeres szakaszának felújítása fejeződött be Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A beruházás 367 millió forint hazai forrásból valósult meg - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken.
A felújított szakaszok a következők:
A közlemény szerint a komplex útfelújítási program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a főutak útburkolatának felújítása több mint 43 kilométer hosszon történt meg, 3,94 milliárd forint értékben.
Centiméteres pontossággal emelték be az 56 méteres nyílásközű híd első elemét.
Több mint 6,7 kilométernyi kerékpárút készülhet el a Zala Kétkeréken program keretében. Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhetnek a munkálatok Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg és Galambok térségében.