A Jász-Nagykun-Szolnok megyei, 4628-as jelű út 6,6 kilométeren kapott felújítást a TOP keretében.
Megújult a 4628-as jelű Tiszaföldvár-Mezőtúr összekötő út a 11+955-ös és a 18+500-as kilométerszelvények között – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön. A 6,6 kilométeres szakasz felújítása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 785,7 millió forintos támogatásából történt.
A kivitelezést a Hódút Kft. végezte, a munka során – melyet a műszaki ütemterv alapján határidőre befejeztek – felmarták az elöregedett kopóréteget, majd aszfaltréteget terítettek rá.
A meglévő burkolat szélesítésére is szükség volt, megújultak az autóbuszmegállók, kijavították az árkokat, padkákat, átereszeket. Megújultak a jelzőtáblák és a szalagkorlátok is. A szükséges helyeken, például a 4627-es jelű Öcsöd-Martfű összekötő út csomópontjában útburkolati prizmák segítik a közlekedőket.
Az átadáson Boldog István országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd Hesz Gábor, a Magyar Közút út- és hídfejlesztési és -felújítási igazgatója tartott műszaki beszámolót.
A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.