A Duna Aszfalt megkezdte az előkészítést a Kondoros-Békéscsaba szakaszon, míg Tiszakürt és Kondoros között már közel 6 kilométeren elkészült az aszfaltozás és a Körös híd gerendái is a helyükön vannak. Ha jön a jó idő, mindenütt folytatódhat a jelentős munka.
Sajtótájékoztatót tartott az M44-es gyorsforgalmi út aktuálisan zajló munkálatairól Dankó Béla, Békés megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője és Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője. Dankó Béla hangsúlyozta, hogy minden az ütemterveknek megfelelően zajlik, és továbbra is tartható a 2019. harmadik negyedévi határidő az első és egyben leghosszabb, Tiszakürt-Kondoros szakasz esetében.
A következő, Kondoros-Békéscsaba szakaszon 2021 a kivitelezés befejezésének határideje, ezt a munkát a Duna Aszfalt Kft. nyerte el tavaly decemberben. A múlt héten átadták nekik a munkaterületet, a 18 kilométeres szakaszon a régészeti feltárás és a lőszermentesítés már meg is indult - foglalta össze a képviselő.
A leghosszabb szakaszból az első, Tiszakürt és Kunszentmárton közötti részen – melyet a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. kivitelez - jelenleg nem folyik jelentős munkavégzés a téli időjárás miatt, azonban egy három kilométeres szakaszon már felkerült a cementstabilizációs alapréteg, illetve az alap aszfaltréteg – mondta Kiss Boglárka, egybehangzóan szerkesztőségünk januári információival. Ezen kívül a töltésépítés és -alapozás is megtörtént 80-90%-ban, valamint az ezen a szakaszon épülő Körös híd mind az 55 gerendája már a helyére került. Utóbbi az ütem építésének eddigi legjelentősebb eredménye.
A második, Kunszentmárton és Csabacsűd közti részen – ahol az az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., a Soltút Kft. és az A-Híd Zrt. dolgozik – jelen pillanatban szintén nincsen jelentős munkavégzés, a szállítóutak karbantartása zajlik.
A harmadik, Csabacsűdtől Kondorosig tartó részen – ahol szintén a Duna Aszfalt és a Hódút kivitelez – 60%-os a földmunkák készültsége, nagy eredmény azonban, hogy egy 2,5 km-es szakaszon már leterítésre került a CKT és az aszfalt alapréteg a padkával együtt – folytatta Kiss Boglárka. Itt szintén zajlik a műtárgyak építése, a vadátjáróknál megtörtént, vagy néhány héten belül megtörténik az acélszerkezetek lehelyezése. Zajlanak a vízelvezetési munkák is.
A jelentősebb munkavégzés a teljes szakaszon a jó idő beköszöntével folytatódik.
Az új nyomvonalon épülő, 2×2 forgalmi sávos gyorsforgalmi úton 4 különszintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál komplex pihenőt alakítanak ki. A Körös folyó felett a Körös építészet hagyományait megőrizve egy 450 méter hosszú acél ívhíd épül, díszvilágítással. Emellett a szakaszon két kisebb híd épül egy a Dögös-Kákafoki csatorna felett, valamint egy háromnyílású híd a Mezőtúr-Orosháza vasútvonal felett. Kardosnál üzemmérnökségi telep létesül.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.