Most 20 kilométernyi út rekonstrukciójára kerül sor Tolnában EU-s forrásból, a Soltút és az Euroaszfalt már több szakaszon is átvette a munkaterületet.
Miután hétfőn bejelentették, hogy Nógrádban már öt helyen is elkezdődött a Magyar Közút Nzrt. útfelújítási programja, most arról számoltak be, hogy Tolna megyében is elindultak a munkálatok az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával.
Magyarország területén mintegy 526 kilométernyi út felújítása rajtolhat el a program forrásaiból az állami útfenntartó vállalat beruházásában - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
Bence Szabolcs megyei igazgató közlése szerint összesen 20 kilométernyi mellékút rekonstrukciójára kerül sor a térségben. A beuházássorozat költsége mintegy 1,7 milliárd forint lesz, a fejlesztéseken a Soltút Kft. és az Euroaszfalt Kft. már meg is kezdték a munkát.
A dél-dunántúli megyében most
A felújítások várhatóan az év második felében érnek véget.
Ezzel együtt sor kerül a 6317-es út Sárszentlőrinc melletti és az 5601-es út szálkai 1-1 kilométeres szakaszának felújítására. Emellett az 51165-ös számú út bogyiszlói részének és a 6313-as út 190 méteres, Kölesd és Kistormás között elhelyezkedő szakaszának rekonstrukciója is megtörténik.
Becze Szabolcs elmondta: Tolna megyében hazai forrásból további harminc kilométer hosszan újítanak fel kétszámjegyű utakat. Ezen felül 1,2 milliárd forintos TOP-támogatással Szekszárd térségében 8,8 kilométer hosszan végeznek majd felújításokat.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.