2018.12.12, Szerda
Hétezer tonna aszfalt beépítésével újították fel a Szeged-Röszke összekötőt
Fotók: Bernát Benjámn/magyarepitok.hu

Hétezer tonna aszfalt beépítésével újították fel a Szeged-Röszke összekötőt

magyarepitok.hu

2018.10.09. 13:11

Szabó Ákos

A Duna Aszfalt és a Hódút határidőre készült el a 4301-es út több mint 6 kilométeres szakaszával.

Hirdetés

Átadták Magyar Közút Nzrt. beruházásában az országszerte zajló útrekonstrukciós projektsorozat legutóbb elkészült elemét, a Szegedet és Röszkét összekötő 4301-es út 6,3 kilométeres korszerűsített szakaszát. A Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. kivitelezésében lezajlott beruházás során Szentmihály térségében végeztek burkolatfelújítási munkálatokat. Az útvonal 0+000 és 6+444-es szakasza között bruttó 539 millió forintból alakították ki a helyiek, a szegediek és a röszkeiek számára a modern közlekedési infrastruktúrát állami forrásokból.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

 

Újabb források a kisebb települések útfelújításaira

A sajtóeseményen B. Nagy László országgyűlési képviselő elmondta: az állam jelentősen növeli a kisebb települések közlekedésének támogatását: 2019-re már vélhetően 150 milliárd forint áll majd a Magyar falvak program rendelkezésére, melynek egy részéből további útfelújítási projekteket finanszíroznak majd.

B. Nagy László

Hozzátette:

a kivitelező cégek pontos munkát végeztek, nem csupán a megkövetelt minimumot nyújtották, hanem még a házakhoz vezető lejárókat is aszfaltréteggel látták el,

illetve külön gratulált mind a Duna Aszfaltnak és a Hódútnak, valamint a Magyar Közútnak is.

 

Két aszfaltréteg készült el

Hunkó József, az állami útfenntartó Csongrád megyei igazgatója elmondta: a munkálatok során két új aszfaltréteg is elkészült: egy kiegyenlítő aszfaltbevonat változó vastagsággal és egy 400 mm-es állandó vastagságú erősítőréteg is. A Duna Aszfalt és a Hódút 7140 tonna aszfaltot használt fel a munka során – mutatott rá.

 

Hunkó József

Emellett többek között Szeged közelében mintegy 1600 méter hosszan épült vízelvezető és kiemelt szegély a kerékpárút mellett és itt az átereszeket is kitisztították. A Magyar Közút képviselője is megköszönte a kivitelezők munkáját, illetve a helyiek a szükséges forgalomkorlátozásokkal szemben tanúsított türelmét is.

 

 

Galéria

útépítésútfelújításSzegedDuna Aszfalt Kft.Hódút Kft.RöszkeSzentmihály

Hirdetés