Közel ötkilométeres szakaszon bővítik az 52-es főutat az M5-ös autópálya és a kecskeméti Nagykörút között.
Az Unitef-83 Zrt. végzi el a 52-es főút négysávosításának tervezői feladatait Kecskemét területén. A beruházó NIF Zrt. által közzétett közbeszerzés szerint a főut az M5-ös autópálya és kecskeméti Nagykörút között kap bővítést. A nyertes pályázó nettó 343 millió forintos szerződéses értéken végzi el a tervezést.
Az adatokból kiderül, összesen 4,9 kilométeres hosszúságú szakasz négysávodosik, a feladat három turbó típusú körforgalom tervezését is magában foglalja. A közútfejlesztés során zajvédelmi elemeket is építenek majd, így az Unitefnek ezt is meg kell terveznie, az önkormányzattal egyeztetve.
Az 52-es kecskeméti szakaszának négysávosítása már korábban is téma volt a közlekedésfejlesztési hírekben, legutóbb a kecskeméti elkerülő befejező szakaszának átadóján beszélt róla Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az újszerű zsalurendszer lehetővé teszi a pályalemez áttörésmentes betonozását: amellett, hogy a szerkezet minőségét javítja, jelentősen csökkenti az építési időt és minimalizálja a forgalmi fennakadásokat.
A Hódút által kivitelezett 32,3 km-es szakasz egy átfogó beruházássorozat záróakkordjaként valósult meg.