2024.10.04, Péntek
Újabb utakkal kötik össze Magyarországot Ausztriával
nif.hu

Újabb utakkal kötik össze Magyarországot Ausztriával

nif.hu, magyarepitok.hu

2019.07.08. 16:10 - Szabó Ákos

Mosonmagyaróvár és Rajka közelében erősítik meg a határon átívelő kapcsolatokat, a két projektben mintegy 6,3 kilométernyi új út épül.

Hirdetés

Újabb magyar-osztrák határmenti beruházások indulásáról tartottak sajtótájékoztatót szombaton Várbalogon és Rajkán – számol be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) hírlevelében.

A Várbalogot és Albertkázmérpusztát összekötő beruházás megvalósulásával a települések között húzódó murvás, kavicsos út kap aszfaltburkolatot. A készülő pálya teljes hossza 4,4 km, amelyből 490 méter hosszan belterületen, 3798 méter hosszan pedig külterületen halad. A fejlesztés a Széles Út Kft kivitelezésében valósul meg, mintegy 834 millió forintból.

Az épülő új útnak köszönhetően zavartalanul haladhat majd a települések közötti forgalom, valamint az ausztriai Féltorony (Halbturn) település megközelíthetőségét. Az útszakasz elkészültét követően a közlekedőknek nem kell Jánossomorja felé több kilométeres kerülővel Ausztria felé utazniuk, így rövidül az utazási idő.

 

 

Az M15-öshöz kapcsolják Rajkánál az új utat

Egy különálló részprojektben Rajka és az osztrák oldalon fekvő Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) között vezető földutat építik át aszfaltburkolatú úttá 1,885 km hosszan. Az M15 autópálya rajkai lehajtójához tervezett új körforgalmú csomópontjától az út első 0,2 km szakasza új nyomvonalon halad, majd csatlakozik a jelenlegi földút nyomvonalához, amely 1,685 km hosszon vezet az osztrák határig. Végül az útpálya az osztrák oldalon egy felújított szakaszhoz fog csatlakozni. A fejlesztés a Glázer-Transz Kft munkájával, közel 650 millió forintnyi forrásból épül meg.

 

2020 első felére elkészülnek a munkával

A sajtótájékoztatón Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás révén bővülő kapcsolatok összekötik a rendeltetésük szerint is egybetartozó térségeket, és közelebb viszik egymáshoz az itt élő közösségeket

Várbalogon a munkaterület átadása május végén lezárult, a tervek szerint 2020 nyarán készül el az új aszfaltburkolatú út. Rajkán jelenleg a beruházás kitűzési részénél jár a munka, a befejezésre várhatóan 2020 első negyedévében kerül sor.

ÚtépítésRajkaVárbalogAlbertkázmérpusztaútépítéshatárátkelőSzéles Út Kft.Glázer-Transz Kft

Hírlevél

Hirdetés