2024.10.09, Szerda
Elrajtolnak a jászberényi elkerülő befejező ütemének munkálatai
Illusztráció (Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)

Elrajtolnak a jászberényi elkerülő befejező ütemének munkálatai

NIF Zrt.

2020.05.22. 07:10 - Almási Krisztina

A Colas és a He-Do kivitelezésében épül meg az elkerülő út 2x1 sávos és 4,5 kilométer hosszú harmadik üteme.

Hirdetés

A jászberényi elkerülő harmadik, és egyben befejező ütemét a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. konzorciuma kivitelezi, összesen mintegy 4,9 milliárd forintból. A munkaterületet május elején adták át, és a munkakezdési engedély megszerzése után, heteken belül az előkészítő munkákkal el is indul a kivitelezés.

Az autósok várhatóan 2022 szeptemberétől használhatják majd az utat.

Az új, 2x1 sávos út 4,5 kilométer hosszan épül meg, és a 32. számú főutat köti majd össze a 31. számú főúttal. Az útszakasz a 32-es főútnál egy nyomvonal-korrekcióval indul, a tervezési szakasz végén, a 31-es főúti csomópontnál pedig a meglévő körforgalomhoz csatlakozik majd.

 

Az új út a várostól északra épül meg

 

Az elkerülő utat a Szolnok megyei város forgalmának enyhítésére alakítják ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában.

A kivitelezés előkészítő munkákkal indul (bozót- és cserjeirtás, akadályt jelentő fák kivágása és tuskók eltávolítása), majd régészeti és lőszermentesítési munkákkal, valamint tereprendezéssel folytatódik. A nagytömegű földmunkák, mint a töltésalapozás és -építés ezeket követően kezdődhetnek meg.

 

A régészeti feltárások már elkezdődtek a területen


Két gerendahíd is épül a projektben

Az új nyomvonal és a 3203. sz. Gyöngyös-Jászberényi út keresztezésében egy 25 méter sugarú, négyágú körforgalmú csomópont épül, melynek gyöngyösi ágát 150 méteren, jászberényi ágát pedig 500 méteren újítják fel.

Az új nyomvonalon elhelyezkedő Gyilkos ér I. belvízcsatorna és a Kis-Gyilkos csatorna közös medre felett 12 méter hosszú, kéttámaszú, előregyártott, vasbeton tartós gerendahíd készül majd.

A Zagyva folyó keresztezésében pedig háromnyílású, 66 méter hosszú, szintén előregyártott, vasbeton tartós gerendahíd épül.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a helyszínen tartott bejáráson elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a jászberényiek megszabadulnak a városon áthaladó gépkocsik és kamionok okozta levegőszennyezéstől, zajterheléstől és a fokozott baleseti kockázattól.  A település belterületi szakaszainak tehermentesítésével javul a helyi lakosok életminősége is.

 

Mosóczi László államtitkár a helyszíni sajtóberjáráson (fotó: NIF Zrt.)

 

Galéria

ÚtépítésColasHE-DOútépítésJászberényelkerülő út

Hírlevél

Hirdetés