SWIETELSKY Magyarország Kft. kivitelezésében készül el a Tordas és Velence közötti szakasz.
Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent információk alapján a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal Tordas és Velence közötti szakaszának kivitelezését közel 2 milliárd forint értékben.
A fővárost a Balatonnal összekötő úthálózat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában valósul meg. A szóban forgó Tordas és Velence közötti szakasz az Etyek és Velence útvonal részeként épül meg. Az útvonal másik részén, az Etyek és Tordas közötti szakaszon a Colas Út Zrt. végzi a kivitelezést.
A TED-en megjelent információk alapján a kivitelező feladata az engedélyezési tervdokumentáció alapján az egységes kiviteli tervek elkészítése.
A kerékpáros útvonal kiépítése mintegy 17,5 kilométer egybefüggő hosszúságban történik meg Tordas és Velence között Kajászó, Pázmánd és Nadap településeken keresztül haladva.
Pázmándon, a Vereb-Pázmánd vízfolyás felett egy 6 méter szabadnyílású hidat is emelnek, valamint kerékpáros pihenőhelyet is kialakítanak.
Velence területén a 8119. jelű országos közúttal párhuzamosan építik ki a szakaszt, amely a Panoráma úton folytatódik.
Az M7 autópálya felett a már meglévő gyalogos-kerékpáros hídon vezetik át a kerékpáros útvonalat, amely végül becsatlakozik a Velencei-tó körüli kerékpáros útvonalhoz.
A beruházás részét képezik egyes közműveket érintő feladatok: többek között hírközlési vezetékek, villamosvezetékek, víz- és csatornavezetékek védelembe helyezése, tűzcsapok átalakítása, kőolaj szállítóvezeték átépítése, valamint út- és közvilágítási vezetékek építése.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.