A villányi bekötőút az M6 autópálya villányi csomópontja és a Villány elkerülő keleti csomópontja között húzódik.
Februárban adtunk hírt arról, hogy megkezdődött az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának építése. A projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás felhasználásával valósul meg a STRABAG Építő Kft. és Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében.
Az M6-os autópálya horvát határig vezető, mintegy 20 kilométer hiányzó szakaszának megépítésével teljes körűen megvalósul az Adriai- és Balti-tenger térsége közötti gyorsforgalmi közúti kapcsolat magyarországi szakasza.
A projekthez kapcsolódik a villányi bekötőút tervezése is, amelynek előkészítési munkálataira most nyertes ajánlat érkezett – derült ki az uniós közbeszerzési adatokból. A Pannonway Építő Kft. feladata a tanulmányterv, az EVD, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, valamint a hatósági engedélyek megszerzésében való közreműködés.
A villányi bekötőút az M6 autópálya villányi csomópontja és a Villány elkerülő keleti csomópontja között húzódik. A 9 kilométer hosszú, 2×1 sávos szakaszon három csomópontot, továbbá egy műtárgyat - Mároki-vízfolyás feletti híd - terveznek. A három csomópont a következő:
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.