A jövőbeli beruházásban két út épül majd meg új nyomvonalon, ezek előkészítése lesz a nyertes feladata.
Már keresik a tervezőt az Üllő térségében kiépülő utak előkészítéséhez a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. TED-en közzétett ajánlati felhívása szerint. A kiírás egy távlati csomópont bekötésére vonatkozik, amely az M4-esen jön létre Üllő ipari park csomópont néven.
A jövőbeli beruházásban két út épül majd meg új nyomvonalon, ezek előkészítése lesz a nyertes feladata.
Egyrészt az M0-ás körgyűrű ecseri csomópontja és az Ecsert - Maglódon, Gyömrőn és Péterin keresztül - Monorral összekötő, 3111-es jelű út között épül ki egy négysávos út. Az új utat hozzávetőleg 4-4,4 kilométeren új nyomvonalon kell megtervezni, szintbeni csomópontokkal és különszintű vasúti keresztezéssel.
Másrészt a fenti út valamint az M4-esen távlatilag létesülő Üllői ipari park csomópont között is létrejön egy új út. Ezt a 2 kilométeres utat kétsávosra kell tervezni, szintén új nyomvonalon, szintbeni csomópontokkal.
A tervező feladata a tanulmányterv keretében az új utak vizsgálata mellett a csomópontok helyének meghatározása, valamint az M0-ás autóút ecseri csomópontjának felülvizsgálata, áttervezése.
Már több mint 80 százalékos készültségnél tart a Flórián téri felüljárók felújítása. A KM Építő és a HE-DO kivitelezésében jelenleg az északi felüljárón zajlanak a munkák, a főbb feladatok pedig a nyár végére befejeződhetnek.
Idén 19 helyen végeznek felújítási munkákat az M3-as autópályán az MKIF munkatársai.