A NIF beruházásában az új útszakasz Szombathely északkeleti elkerülőjétől indul és Kőszegig, illetve az osztrák határig halad majd.
Új országos közúti kapcsolat létesül a Vas megyei M87-es gyorsforgalmi út Szombathely és Kőszeg, illetve az osztrák határ közötti szakaszán. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában a két város között – a kőszegi elkerülő szakasszal együtt – egy összesen 18,09 kilométer hosszú útkapcsolat épül ki – derült ki az uniós közbeszerzési adatokból, amelyben várják az ajánlattételeket a projekt kiviteli tervezési feladatainak elvégzéséhez.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a projekt engedélyes terveinek elkészítését a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. és a Pannonway Építő Kft. végezte el. A fejlesztés következő lépéseként most a nyertes ajánlattevő feladata a Szombathely - Kőszeg, valamint a Kőszeg - magyar-osztrák országhatár közötti új országos közúti kapcsolat teljes körű kiviteli terveinek elkészítése. A pályázatok benyújtására május 19-ig áll rendelkezésre az idő.
A tervek szerint az új nyomvonal két részletre osztható fel:
A projekt célja a települések elkerülése mellett azok gyorsforgalmi úthálózatba való csatlakoztatása, a települési, térségi elérhetőség javítása, valamint kapcsolódva az osztrák oldalon épülő B61 jelű úthoz, a nemzetközi elérhetőség javítása is.
A NIF tájékoztatásából az is kiderül, hogy a nyomvonalon a települések megközelítése érdekében több csomópont kialakítása is szükséges. Mint ismertetik, Lukácsházánál egy különszintű, illetve a nyomvonal további részein még 7 másik azonos szintű csomópontot létesítenek. Hozzáteszik, a nyomvonalon 6 darab különszintű átvezetés (vagyis híd, vagy aluljáró) kialakítása is szükséges.
Mindemellett a projekt magában foglalja a 8641. jelzésű önkormányzati, és a 8627. jelzésű önkormányzati utak meglévő 87. számú főútig történő felújítását is. A nyomvonal által kettévágott területek kiszolgálására párhuzamos földutak, 5 darab vadátjáró és egy pár egyszerű pihenőhely kialakítása is tervek részét képezi.
Egy mintegy félmilliárd forint értékű projektben tartottak átadóünnepséget.
Középárfolyamon 494 milliárd forintnak megfelelő értékű, mintegy 37 kilométeres autópályaszakasz kivitelezőit választották ki a román hatóságok.