A NIF beruházásában a Colas dolgozik a 441-es főút több mint 10 kilométer hosszú szakaszán melynek egy részét 2x2 sávosra bővítik ki.
Legutóbb májusban írtunk a Kecskemét és Nagykőrös között jelentős forgalmat lebonyolító 441-es főút jelenleg is zajló fejlesztéséről. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. mintegy nettó 8,5 milliárd forint értékű projektjét hazai forrásokból finanszírozzák: az építkezés azért is különösen fontos, mert a Nagykőrösről Kecskemétre ingázók fő útvonalán teszi a közlekedést biztonságosabbá és gyorsabbá.
A Colas Út Zrt. munkájával megvalósuló fejlesztésben a 441-est egyrészt
A projekt további részleteiről és előre haladásáról a NIF tájékoztatta a magyarepitok.hu-t. A beruházó közlése szerint az előkészítő- és földmunkák már zajlanak: elvégzik a szükséges fakivágásokat, kerítéseket bontanak el, illetve új kerítéseket is építenek (ez utóbbira a megváltozott ingatlanhatárok miatt van szükség). Talajstabilizációs munkát is végeznek az újonnan kiépülő kerékpár- és szervízútszakaszok kialakításához.
Javában zajlanak a további kivitelezést előkészítő humuszleszedési munkálatok, valamint a burkolat melletti régészeti lelőhelyek feltárását is megkezdték.
Mint képeinken is látszik, a Colas munkatársai Nagykőrös belterületi szakaszán körülbelül egy kilométer hosszan aszfaltozással megerősítettek a burkolatot, valamint új burkolati jeleket is felfestettek.
A fejlesztés során új körforgalom épül majd ki Nagykőrösön a 441-es és a 4614-es utak találkozásánál (Nagykőrös, Ady Endre utcai csomópontban), valamint a Téglagyári útnál is körforgalmat alakítanak ki.
A szakaszon ezt követően 11 útcsatalakozást fognak kiépíteni a főúttól keletre fekvő szervizutak pedig aszfaltos kialakításúak lesznek az átadáskor. Katonatelepen összesen 6 jelzőlámpás és 3 jármű osztályozós csomópontot, valamint és egy jelzőlámpával ellátott gyalogátkelőhelyet is kiépítenek.
Új kerékpárutat is át fognak adni: ugyan kerékpárút eddig is volt ezen a szakaszon, de mivel az új útburkolat és melléklétesítményei az út szélesítése miatt el fogják foglalni a kerékpárút mostani sávját, ezért ennek újjáépítése szükséges lett.
Az ennek következtében épülő új kerékpárút a Téglagyár utcai csomóponttól fog indulni, Katonatelep Gyökér utcáig a nyugati oldalon halad majd a továbbiakban is, végül pedig a Gyökér utcánál átvezetik az út keleti oldalára.
Továbbá – ahogy lapunknak a NIF munkatársai kifejtették - a katonatelepi buszöblöket is áthelyezik, amivel összesen 8 pár buszöblöt alakítanak ki (így a helyi buszjáratoknak új nyomvonalat lehet kijelölni).
Mindemellett tervezési feladat is része a projektnek: ahol a főút a 445-ös északi elkerülő utat keresztezi jelenleg egy egysávos körforgalom található. A körforgalmú csomópont bővítésére elkészítik a kiviteli terveket, hogy a várható térségi fejlődés miatt a jövőben ez a körforgalom kibővítésre kerülhessen.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.