Több száz kilométer autópálya, és mintegy 200 híd, illetve felüljáró átfogó felújítására kerül sor az elkövetkező időszakban.
Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása indul április 12-én - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn. Munkálatok lesznek az M1-es, az M15-ös, az M3-as, az M30-as, az M35-ös, az M4-es, az M7-es és az M8-as gyorsforgalmi utakon.
Idén 297 kilométer hosszan, 2 millió négyzetméteren cserélik a régi, elöregedett, javításra szoruló burkolatot új aszfaltra.
A közlemény szerint az MKIF munkatársai az M3 és az M7-es autópályán kezdik az úgynevezett szintrehozási munkálatokat: a teljes szintrehozás 2025-ig tart.
Ezen felül országszerte 200 híd, felüljáró újul meg, köztük négy nagyobb híd: a Rába, az Oszlári Tisza híd, a Köröshegyi völgyhíd és a Pentele híd.
Továbbá 30 pihenőnél javítják az épületek, mosdók tetőszerkezetét, cserélik a gépészetet. Fákat ültetnek és szelektív hulladékgyűjtőket is kihelyeznek a pihenőkbe. Ahol szükséges, cserélik a vadvédő kerítést is az autópályák mindkét oldalán.
Kiemelték, a gyorsforgalmi útfelújítások terelésekkel, forgalomkorlátozásokkal járnak. Mindezekről időben és folyamatosan tájékoztatást adnak az MKIF honlapján, Facebook-oldalán és az Útinformon keresztül. Ugyanakkor közölték, igyekeznek a munkálatokat úgy szervezni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjanak. Példaként említették, hogy az egész felújítást húsvét után indítják, az M7-en pedig a vakáció ideje alatt, a főváros és a Balaton között előre tervezett munkálatok nem lesznek.
Közvetlen kerékpáros kapcsolatok, új zöldfelületek és biztonságosabb közlekedés lesz a HE-DO munkájának eredménye.
Az M1-es autópálya bővítésével együtt átépítik és modernizálják a pihenőhelyeket is. A Concó esetében nemcsak új kamionparkolók épülnek, hanem a közelében lévő híd helyett egy új is épül, amely alatt elfér a kiszélesített főpálya és a lehajtóág is.